Az énekesnő és a táncos hivatalosan két hónapja alkotnak egy párt, ráadásul nemrég még a szakításukról cikkeztek a lapok.
Mihályfi Luca és Hegyes Berci között az elmondásuk alapján nincs veszekedés, harmonikusan élik mindennapjaikat.
Nekem az alkotásnál fontos az egyedül töltött idő, és jó érzés, hogy Bercivel ezt meg tudom beszélni. Ő megérti ezt, és nem sértődik meg, és ez kölcsönös” – mesélte az énekesnő.
Hegyes Berci bevallotta, hogy jól esik neki az a gesztus a párjától, hogy rendszeresen figyel rá és az sem ritka, hogy elhalmozza őt ajándékokkal.
Meglepődtem rajta, hogy rendszeresen kapok kis ajándékokat Lucától! Előfordul, hogy vásárlás közben meglát egy ruhadarabot, és rögtön az jut eszébe, hogy ez nekem mennyire jól állna, ez pedig szerintem nagyon cuki – fejtette ki a TV2 táncosa.
A fiatalok között annyira nagy az összhang, hogy már össze is költöztek, így még több időt tudnak egymással tölteni.
„Mondhatnánk, hogy Luca nálam lakik. De én ezentúl máshogy fogalmaznék, mert ez a lakás most már a kettőnk otthona – avatta be a részletekbe Hegyes Berci a hot! magazint.