Hegyes Bertalan reagált a korábbi pletykára.
A Dancing with the Stars során jött össze Mihályfi Luca és Hegyes Bertalan, akik nem is lehetnének boldogabbak, nemrég már össze is költöztek. Egy félreértés miatt nemrég így is több helyen megjelent róluk, hogy szakíthattak, mivel Hegyes Bertalan egy időre kikövette a párját az Instagramon – ez azonban korántsem jelentette azt, hogy szét is mentek.
„Az a helyzet, hogy rendezgettem az Instagram-oldalamat, és követtem már vagy 2500 fiókot, akik közül sokat nem ismerek, vagy csak buliban találkoztunk, esetleg már nem is működő oldalak; az a lényeg, jobbnak láttam azt csinálni, hogy egymás után kikövetek mindenkit, és csutkára lenullázom az egészet, majd utána visszakövetem azokat, akik tényleg fontosak nekem.
Mint láthatjátok, most kevesebb mint 400 embert követek, azokat, akik tényleg számítanak nekem. Így történhetett az, hogy körülbelül fél óráig nem követtem mindenkit, még az anyukámat sem, Lucát sem, de ez csak egy nagyon rövid ideig tartott.
Valaki kiszúrta, és megszülettek a hírek, hogy biztosan szakítottunk, és már nem szeretjük egymást, pedig ilyenről nincsen szó… Nem foglalkozom ezzel, mert fantasztikusan vagyok a szerelmemmel, soha nem voltam ilyen boldog” – magyarázta most a Borsnak a táncos.