Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése Budapest és Győr között 2025 augusztusában.
A kormány által jóváhagyott, 800 milliárd forintos beruházás 100 év viszonylatában a legnagyobb autóút- és autópálya-építés lesz – jelentette be az építési és közlekedési miniszter. Lázár János hozzátette, a teljes, 78 kilométeres szakasz 2029 elejéig készülhet el. Elsőként a Budapest és Bicske közötti 24 kilométeres szakasz készül el, mely rendkívül összetett, hiszen Budapest agglomerációját, elővárosi közlekedését is érinti.
A miniszter kiemelte, megépül az M100-as autópálya bekötését lehetővé tevő csomópont és a kormány előzetes versenytárgyalásra bocsátja az M1-est Esztergommal összekötő, 35 kilométeres szakasz megépítését. A beruházás költségét 500 milliárd forintra becsülik. A tervek szerint az M100-as kétsávos, leállósáv nélküli autóút lesz.
A kivitelezést három szakaszra bontják: az első az M1-estől Zsámbékig tart, a második innen Kesztölcig, a harmadik tovább Esztergomig. A középső szakaszon három alagútra és számos völgy áthidalására lesz szükség. A három szakaszra együtt és külön-külön is lehet pályázni. Lázár János elmondta, jók az esélyei annak, hogy az M100-as építése két szakaszon már 2026 tavaszán elkezdődhet.
A nyomvonal mentén 650 telek megvásárlásáról van szó, ebből 250 telket az állam már megvásárolt. Erre a kormány rendelkezik forrásokkal és a minisztériumnak is van pénze. Az idén 1,5-2 milliárd forintot költenek Zsámbék és a többi település térségében telekvásárlásra, így a közbeszerzések megjelenésére rendezettek lesznek a tulajdonviszonyok – ismertette a miniszter. Szólt arról is, hogy az M100-as autópálya Esztergomtól északnyugatra egy új Duna-híd megépítésének szükségességét is magával hozza, a most működő komp vonalában.