Az egykori szépségkirálynő súlyos motorbalesetet szenvedett Balin, ahol az orvosok azt mondták neki, hogy előfordulhat, hogy a sérült lábát amputálni kell.
Horváth Éva novemberben osztotta meg, hogy Balin súlyos balesetet szenvedett. Később azt is elárulta, hogy motorozott, mikor megtörtént a baj, nyílt törést szenvedett, majd hosszú időn keresztül a kórházban kezelték. Az egykori szépségkirálynőnek 8 órás műtéten kellett átesnie, infúziókat kapott, lába és keze pedig hatalmasra volt dagadva a motorbaleset miatt.
December elején tért haza Horváth Éva Baliról, a mentősök akkor hordágyon vitték őt el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, ugyanis Magyarországon még több kezelés várt rá. Balin az orvosa arról tájékoztatta, hogy elkapott egy nagyon durva fertőzést. Olyanokat mondott neki, hogy „bármi megtörténhet”, hogy „nem biztos, hogy lesz lába”, ezt ugyanis nem tudja megígérni.
A volt műsorvezető, szépségkirálynő ezért jött haza a nyílt lábtörése után, szörnyű állapotban, rengeteg antibiotikumot és fájdalomcsillapítót szed, ami teljesen letompítja őt. Már nagyon elege van a kórházakból, azonban bízik a magyar orvosokban, hiszen itthon a legjobb kezekben van.
„Még mindig nem lehet megmondani, mennyi időt fog igénybe venni a felépülés, hiszen számos, még ismeretlen tényezőn is múlik. Nemrég volt egy bőrplasztikám, ami után napokig ki voltam kötve, hiszen nem mozdulhat a lábam, hogy a bőr a megfelelő helyen tapadjon meg. Egy biztos, rengeteg türelemre lesz szükségem, úgyhogy tőlem legalább másfél évig senki ne kérdezze meg, hogy vagyok, mert az úgyis költői kérdés lesz” – fogalmazott.
Már hosszú ideje az ágyhoz van kötve, azonban igyekszik hasznos dolgokkal lefoglalni magát.
Kinéztem egy online tanfolyamot, fitoterapeuta, azaz gyógynövényekkel foglalkozó szakember leszek. Még nem mostanában, mert a képzés belépő követelménye egy szigorú egészségügyi vizsga, ami nem ígérkezik egyszerűnek, de most legalább biztosan lesz időm alaposan felkészülni. Egyébként már régóta kacérkodtam a gondolattal, mert otthon hatalmas kertem van, telis-tele gyógynövényekkel, úgyhogy gyorsan a gyakorlatban is tesztelem majd a tudásom” – mesélte a Storynak.