Egy héttel ezelőtt elhagyhatta a pszichiátriát, azóta nem adott hírt magáról.
Kiengedték a kórházból Noszály Sándort, miután októberben rendkívül furcsa videókat osztott meg a közösségi oldalán, majd kiderült, hogy bipoláris zavar áll a háttérben. Noszály Sándor tehát elhagyhatta a pszichiátriát, az egyik portálnak ugyanis november 22-én sikerült elérnie őt telefonon. Akkor arról számoltak be, hogy a hangja alapján Noszály már sokkal jobban van, előzékeny és kedves volt, ám a történtekről nem akar nyilatkozni.
Ezt követően sokan azt remélték, hogy Noszály Sándor legalább egy, de talán több bejegyzésben is mesél arról, mi történt vele az elmúlt időszakban, vagy néhány idézettel ad hírt magáról, ahogy eddig is tette, de ebből semmi nem valósult meg.
A Bors napokon keresztül próbálta elérni Noszályt, több helyen küldtek neki írásos megkeresést is, de állítólag el sem olvasta az üzeneteket. Vélhetően a közösségi médiától távol tartja magát az orvosi stáb tanácsára, de a lap szerint az is elképzelhető, hogy a telefonját is csak bizonyos időközönként veheti elő a gyógyulása és az érzelmi stabilitása érdekében.
„Nagyon súlyos volt az állapota, ezért volt szükség több belsős és külsős szakemberre is a kezeléséhez. Az elmúlt hetekben számos intézményben megfordult, erre mind szükség volt ahhoz, hogy a gyógyulás útjára lépjen. Az orvosok egy hete már elég stabilnak látták az állapotát ahhoz, hogy elhagyja a klinikát, otthoni környezetben gyógyuljon tovább, és megnézzék, a beállított gyógyszerekkel miként tud »kint« boldogulni. A terápiája azonban nem ért véget, heti több alkalommal lesznek ülései” – árulta el egy informátor nemrég.
A bennfentes hozzátette, hogy Noszály Sándornak fokozatosan kell visszatérnie a hétköznapokba – egy ideig még egyedül sem maradhat, a családja és az orvosok továbbra is figyelik az állapotát.