KezdőlapCímlapMindenki fedezékbe: ma leszakad az ég szinte mindenhol

Mindenki fedezékbe: ma leszakad az ég szinte mindenhol

Ma utoljára élvezhetjük a nyári meleget, de több helyen esőre is kell számítani.

Az ország legtöbb részén felhősen indul a nap, majd szakadozni, gomolyosodni kezd a felhőzet, így – főleg délután – lesznek hosszabb napos időszakok. Délelőtt még szórványosan, majd a nap második felében inkább már csak helyenként lehet eső, zápor.

A csapadék súlypontja a délkeleti országrész fölé helyeződik.

Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést a zivatarok miatt.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 19-25 fok között várható. Késő estére 10-17 fok közé hűl le a levegő – írja a met.hu.

Szerdán többnyire erősen felhős, délután sokfelé már inkább borult lesz az ég. Napközben szórványosan fordul elő eső, zápor, késő délutántól a Dunántúlon zivatar is. A többnyire mérsékelt déli, délkeleti szelet néhol élénk lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 18-23 fok között valószínű.

Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a Dunántúlon csökken a felhőzet. Reggel a középső országrészben és a Dunántúlon lehet többfelé eső, zápor, majd a csapadékzóna kelet felé helyeződik át, miközben fokozatosan gyengül. A déli szél egyre többfelé északira, északnyugatira fordul, és élénk, a Dunántúlon erős közeli lökések kísérik. A hőmérsékleti minimumok 8-14, a maximumok 14-20 fok között alakulnak.

Pénteken többnyire közepesen és erősen felhős lesz az ég, késő délután viszont határozottan csökken a felhőzet. Hajnalban pára- és ködfoltok előfordulhatnak. Csapadék nem valószínű. A többnyire mérsékelt keleti, délkeleti szél napközben néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7-13 fok között alakul, de a kevésbé felhős tájakon – főként a Nyugat- és Délnyugat-Dunántúlon – ennél hidegebb is lehet. A délutáni órákban 17-22 fok valószínű.

Szombaton a legtöbb helyen napos időre van kilátás. Reggel pára- és ködfoltok képződnek, amik nappal megszűnnek, a ködből szakadozott felhőzet alakul ki. A déli, délkeleti szél napközben megélénkül, a Fertő térségében meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3-2, a csúcsérték 17-22 fok között alakul.

Vasárnap általában kissé felhős, napos, száraz idő valószínű. Hajnalban pára-, és ködfoltok lehetnek. A délkeleti, keleti szelet többfelé élénk, az Észak-Dunántúlon időnként erős lökések kísérik. A hőmérsékleti minimumok 2-10, a maximumok 18-23 fok között alakulnak.