KezdőlapCímlapÚj végrendelet készült: ő örökli Pécsi Ildikó 400 milliós hagyatékát

Új végrendelet készült: ő örökli Pécsi Ildikó 400 milliós hagyatékát

Lezárult Pécsi Ildikó hagyatéki tárgyalása, amelynek a végén kiderült, hogy egyetlen fia, Szűcs Csaba örökölt mindent.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő tavaly decemberben hunyt el, nem sokkal imádott férje, Szűcs Lajos után, az pedig sokáig kérdéses volt, hogy a becslésünk szerint mintegy 400 millió forintot érő örökségük, gödöllői és fővárosi ingatlanjaik, illetve ingóságuk, drága régi bútoraik, emlékeik hová kerülnek. Az eljárás lezárult, s bár több pletyka is keringett arról, hogy a módosított, nem sokkal a színésznő halála előtt készített végrendeletben kit nevezett meg örökösnek, már nem titok: a fiára hagyott mindent.

– Való igaz, hogy a hagyatéki eljárás véget ért. Ildikónak és Lajos bácsinak egyetlen gyermekük volt, a fiuk, Csaba, így azt gondolom, nem is volt kérdés, ki örököl majd – mesélte a Blikknek a színésznő fogadott fia, L. Péterfi Csaba. – Az első végrendelet megsemmisült, mivel Lajos bácsi halála után Ildikó írt egy újat. A korábbi hagyaték részletei nem publikusak, de nem is tartozik rám. Én a szellemi örökségét gondozom, ezért teszek meg mindent. Ahhoz, hogy az anyagiakkal mi a helyzet, semmi közöm.

Pécsi és férje korábban valóban írt egy végrendeletet, lapunk pedig úgy tudja, ebben egymásra hagytak mindent.

– Volt egy időszak, amikor a házaspár fia, Csaba eltávolodott a szüleitől. Nem azt mondanám, hogy elmérgesedett a helyzet, nem sodródtak messze egymástól, de nem igazán beszéltek. Ez akkoriban volt, amikor Csaba elindította a válást az előző feleségétől, Csillától – árulta el a Blikknek a színésznő egyik barátnője. – Akkor Ildikó és Lajos úgy döntöttek, hogy mindent egymásra hagynak, erről készült is végrendelet. Idővel persze, megenyhült a szívük, és Csaba is rájött, hogy nem fordíthat hátat imádott szüleinek. 

A szomszédok elmondása szerint a házaspár halála után a gyermekük elvitette a gödöllői házból a bútorokat, s már vevők is megnézhették a csodás, ősfás telken lévő ingatlant, ám Csaba csak most vált jogosulttá arra, hogy el is adja azt, így hamarosan újra élet költözhet abba a házba, amelyet Pécsi Ildikó élete egyik fő művének tartott, s amelyet annyira szeretett.

Indirekt/Blikk