KezdőlapCímlapTörőcsik Mari ezt üzente az érte aggódóknak

Törőcsik Mari ezt üzente az érte aggódóknak

A 85 éves legendás színésznőt tüdőgyulladással ápolják a sz9ombethelyi kórházban. Barátja, Jordán Tamás rendező rögtön meglátogatta őt.

– Nagyon megijedtem, mert mindenhol azt olvastam, hogy Mari meghalt, úgyhogy felhívtam a kórházigazgatót, aki azt mondta: „Nyugodjak meg, akinek halálhírét keltik, sokáig fog élni!” – kezdte a Borsnak Jordán Tamás, akinek ezután külön engedéllyel, egyenesen a kórházba, Marihoz vezetett az első útja.

– Jó volt látni Marit, s hála Istennek, semmilyen komolyabb változás nem tapasztaltam rajta az elmúlt évekhez képest. Őt eddig is rendszeresen bevitték a kórházba – most egyébként azért, mert köhögött – és biztos, ami biztos, megfigyelés alatt tartják – árulta el a rendező. Jordán szerint a színészlegenda szemében még mindig ott van az a hihetetlen élni akarás, s rajta keresztül üzent is a nagyvilágnak. – Azt mondta, csókoltat mindenkit. Egyáltalán nem jött szóba az, hogy mi búcsúzkodnánk Marival. Áh, még véletlenül sem! Ellenkezőleg, nagyon várjuk, hogy újra haza engedjék – tette hozzá Jordán, akitől a Bors azt is megtudta, hogy a Nemzet Színésze az egészségügyi intézmény egy teljesen elkülönített részén, saját szobában lábadozik, s a széltől is óvják őt. A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház különszobája akár egy hotelszoba: külön fürdővel, mosdóval, teljesen felszerelt konyhával, légkondicionált hálóval, tévével, telefonnal és internettel is felszerelt. A kivételes figyelem, s a nagyfokú óvintézkedés sikeresen védi őt a koronavírustól.