KezdőlapCímlapSzakítottak: már nem alkot egy párt Dobó Kata és Szente Vajk

Szakítottak: már nem alkot egy párt Dobó Kata és Szente Vajk

Már nem jár együtt Szente Vajk és Dobó Kata – tudta meg a Blikk. A pár kapcsolata fél év után, tavaly év végén futhatott zátonyra.

A rendező és a színésznő kapcsolata igazi meglepetés volt, hiszen hosszú ideje ugyanabban a szakmában dolgoztak, egymásra találásuk mégis mesébe illő volt, hiszen a színház hozta őket igazán közel egymáshoz. Barátaik szerint szinte kivirultak, amikor randizni kezdtek, úgy tűnik, mégsem egymás személyében találták meg a nagy őt.

– Nem kapkodtak el semmit, sokáig randiztak, lassan ismerkedtek. Bár nagyon megszerették egymást, mások voltak az elképzeléseik a jövőt illetően. Élvezték a másik társaságát, de egy ideje tudták, hogy nem fordul majd komolyabbra a kapcsolatuk, nem tervezték, hogy összeköltöznek, ezért tudták, előbb-utóbb „meg kell hozni a döntést” – súgta meg a Blikknek a pár egyik ismerőse.

Úgy értesültek, a két művész békében vált el egymástól, ami azért is fontos, hiszen a közeljövőben még bármikor dolgozhatnak együtt.

– Nagyon kulturált, rendezett szakításuk volt és barátok maradtak azután is, hogy kimondták: ennyi volt. Tisztelik egymást és egyikük szívében sincs harag – folytatta az ismerős.

Azt nem tudni pontosan, hogy Szente Vajk és Dobó Kata mikor tettek végleg pontot a kapcsolat végére, ám annyi bizonyos, hogy a színésznő tavaly decemberi filmbemutatóján már nem jelent meg a Jászai Mari-díjas rendező, ahogyan a Dancing With the Stars egyetlen adásán sem tűnt fel, ahol Kata versenyzőként állt a parketten. Nem kizárt, hogy már tavaly év végén szakítottak, ám ahogyan a kapcsolatukról, úgy az elválásról sem osztottak meg semmit a közösségi oldalaikon.

Indirekt/Blikk