KezdőlapCímlapStraub Dezső úgy érzi, bosszút álltak rajta

Straub Dezső úgy érzi, bosszút álltak rajta

Tovább gyűrűzik a botrány Straub Dezső és a Vidám Színpad vezetése között. A teátrum már pert helyezett kilátásba korábbi a művészeti vezetővel szemben, így a színész nehéz helyzetbe került, amely megviseli lelkileg.

A Vidám Színpad november elején jelezte, Tasnádi Csaba személyében új művészeti vezetője van a színháznak. Straub, aki 2013 óta töltötte be a posztot, állította, a közösségi oldalról tudta meg, hogy munkaviszonya megszűnt – ezt cáfolta friss közleményében a Vidám Színpad. A művész korábban elmondta, felélte anyagi tartalékait, így azzal, hogy a Vidám Színpad nem alkalmazza a jövőben, a helyzete kilátástalanná vált.

– Tavaly márciusban kaptam utoljára fizetést. Az első hullám elején próbáltam segíteni a bajba jutott kollégáknak, utaltam nekik pénzt, de most már én sem vagyok jobb helyzetben. Feléltem a tartalékaim – nyilatkozta az év elején Straub, aki azt sem titkolta, hogy nemrég új házba költözött, ám az építkezés végén már neki kellett a talicskát tolnia, hogy spóroljon a munkával járó költségeken.

Ám hiába készült el a ház, s nyitották meg kapuikat újra a színházak, a sors újabb nehézségeket gördített a színész elé. A Vidám Színpad vezetője, Böröndi Tamás tavaly novemberi halála után az örökösök kizárták őt a hagyatéki eljárásból, partvonalra került. Elveszítette a barátját, az állását, ráadásul az örökösökkel is konfliktusba került.

– Azt tudom, hogy Tamás halála után az özvegy nem volt hajlandó beszélni Dezsővel, csak az ügyvédjén keresztül üzengetett neki. Anna „csak” egy jó színésznő, de nem ért egy színház vezetéséhez, Dezső ebben szeretett volna segíteni, hiszen együtt építették fel Tamással az egészet – mesélte lapunknak egy, a feleket jól ismerő bennfentes. – Azzal, hogy eltávolították Dezsőt, az özvegy egyszerűen felülbírálja Tamás korábbi döntését, sárba tiporja az örökségét. Nem illik ilyet mondani, de ha ezt látná, forogna a sírjában… Sajnálom Dezsőt, méltatlan a a helyzet, ráadásul minden pénze ráment az új házára, így anyagilag is nehéz helyzetbe került. Erős ember, aki biztosan talpra áll majd, de érthető, ha ez az egész megviseli, a kollégák mellette állnak.

A Blikk az elmúlt napokban többször kereste Straubot, aki minden alkalommal időt kért, de a TV2 Mokka című műsorában elárulta, úgy érzi, Böröndi özvegye haragszik rá és ő ennek az érzésnek az áldozata.

– Igazándiból Tamással a kapcsolatunk nem volt mindig felhőtlen – nyilatkozta Straub. – Van ennek egy üzleti oldala, amiről kegyeleti okokból nem szeretnék beszélni, de az nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Ez az özvegy felé úgy csapódhatott le, ahogyan Tamás prezentálta otthon, a másik oldalát nem ismerheti. Amikor kezdett kijönni a gyász mélységéből, említette, hogy emlékszik ezekre a nehéz időszakokra, és ez őt nagyon mélyen érintette, azóta haragszik rám. Így áll bosszút…

Indirekt/Blikk