KezdőlapCímlapŐszintén beszélt a szakításáról a magyar szépségkirálynő

Őszintén beszélt a szakításáról a magyar szépségkirálynő

A Miss World Hungary egykori győztese, Szarvas Andi és vőlegénye április elején bontották fel az eljegyzésüket, és egyúttal véglegesen pontot tettek a 3,5 évig tartó párkapcsolatuk végére. Egy hónappal a szakítás után a szépségkirálynő elmesélte, hogyan gondolkodik most a kapcsolatukról: azt érzi, így kellett történnie, de soha nem tudná megbocsátani azt, amit átélt a szakítás utáni két hétben.

Mint ahogyan arról a Blikk korábban beszámolt, Szarvas Andi, amikor tavaly áprilisban megkérték a kezét, tényleg azt gondolta, hogy vőlegényével fogja leélni az egész életét. Azonban egy évvel később, hidegzuhanyként érte rajongóit a szakításuk híre. A hónap elején a lapunknak a szakítás okairól Andi azt nyilatkozta, hogy egyszerűen nem tudták megadni egymásnak, amire vágynak. A hirtelen jött szakítás ellenére mégsem haraggal váltak el egymástól, és akkori nyilatkozatában kiemelte, hogy továbbra is tiszteli expartnerét, Viktort.

Az egykori Miss World Hungary hétfő reggel a Mokkában mesélt arról, hogy az első hetekben talán még képes lett volna a békülésre is, azonban az elmúlt két hétben olyan dolgokon ment keresztül, amin sosem tudna már felülkerekedni.

Az első két hétben azt éreztem, ha beszélnénk, vagy megpróbálná, ha közeledne, akkor igent mondanék, viszont olyan vagyok, hogyha valamit lezárok, akkor valamit lezárok – nyilatkozta a műsorban, ahol kifejtette: bár tényleg egymás mellett képzelték el magukat a jövőben, utólag belátva már úgy érzi, nem meglepő, hogy zátonyra futott a kapcsolatuk, hiszen sok mindenben különböznek. Végül az utolsó nehéz időszakuk világított rá arra, hogy nem ugyanazt várják egymástól, mint amit meg tudnának adni a másik félnek. Már nem lát esélyt a békülésre:

Azt a két hetet, amin végigmentem, nem hiszem, hogy meg tudnám bocsátani – felelte a szépségkirálynő a műsorvezető, Iszak Eszter kérdéseire válaszolva. Ezután kiemelte, hogy a nehéz időszak ellenére nagyon pozitívan áll a jövőhöz. Barátnőjével Barcelonában pihente ki a stresszes időszakot, most hazatérve pedig ismét belevág a munkába, és tervei szerint csak magára koncentrál majd a következő időszakban.