KezdőlapCímlapÖsszevesztek: Marics Peti elköltözött Tóth Anditól

Összevesztek: Marics Peti elköltözött Tóth Anditól

Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél – tartja a mondás, és bizony, úgy tűnik, hogy a Marics Peti és Tóth Andi körüli leveleket nem egy enyhe szellő, hanem egy tornádó kavarta fel.

A Blikk információ szerint oka van annak, hogy a Sztárban sztár zsűritagjai hetek óta egyre hűvösebben viselkednek egymással: az énekléstől nemrég visszavonuló Tóth Andi és a ValMar duó tagjaként sztárrá vált Marics Peti kapcsolata válságba került, sőt, a fiatal zenész el is hagyta azt az ingatlant, amelyet közösen kerestek, és amelyről Andi boldogan mesélt az év elején. Mindezt a környezetükből több, egymástól független forrás is megerősítette.

Úgy tudják, a sztárpár tagjai között már hetek óta megromlott viszony egyik fő oka lehet Andi féltékenysége, amely egyre feszültebbé tette Petit. Többször adódott ebből vitájuk, ám úgy tűnik, most nemcsak szimpla mosolyszünet van közöttük.

– Ők két fiatal művészember, akik vagy nagyon fent, vagy nagyon lent vannak. Kicsit olyan a kapcsolatuk, mint annak idején Latinovits Zoltánnak és Ruttkai Évának. Ugyanúgy képesek boldogan, szerelmesen együtt létezni, majd hatalmas harcokat vívni egymással, egy ilyen kapcsolatnak viszont nincs sok jövője… – mesélte a lapnak a pár egyik közeli barátja.

Egy másik ismerősük szerint az énekesnő nagyon ragaszkodó típus, Peti viszont a szabadságából szeretne megtartani valamit a kapcsolaton belül is.

– Ezt többször jelezte Andinak, de nem történt változás, és ebből elege lett – magyarázta a barát, aki azt is elárulta, hogy Marics már el is költözött abból a budai kertes házból, amit a Sztárban Sztár indulása előtt nem sokkal béreltek ki Andival, sőt, a közösen nevelt kutyájukat is otthagyta, amelyről korábban szinte naponta posztolt valamit, ám egy ideje ezek a bejelentkezések elmaradtak.

Már a TV2-ben is nyílt titok, hogy a szerelmesek kapcsolata a tönk szélére került: infomációink szerint a zenés show zsűritagjai már a harmadik hete külön érkeznek a műsorra, és a színfalak mögött egymáshoz sem szólnak, a korábban a reklámszünetekben is tapasztalt apró érintések, egymásra pillantások az utóbbi két hétben teljesen elmaradtak. A stáb egyik tagja szerint a szakítás hírével járó médiaérdeklődés is lehet az oka annak, hogy kifelé gyakorlatilag semmit sem kommunikálnak.

– Ennek a kapcsolatnak érzelmileg bizony vége lehet, de ők maguk egyelőre próbálnak kapaszkodni a látszatba, nem szeretnének a műsor ideje alatt a szakítással járó hercehurcával foglalkozni, szeretnék kivárni, hogy ne legyenek szem előtt – magyarázta az informátor, aki szerint Peti ugyan nagyon szereti az énekesnőt, de nem bírja a kapcsolattal járó érzelmi nyomást.