KezdőlapCímlapMigrén elleni piercinget lőttek be Szabó Zsófi fülébe

Migrén elleni piercinget lőttek be Szabó Zsófi fülébe

Szabó Zsófinak új piercingje lett. A műsorvezető egy úgynevezett migrén piercinget kapott a fülébe.

Zsófi elmondása szerint már évek óta szenvedett migréntől, és már sok mindent kipróbált, ám egyik sem volt igazán hasznos. Bevallotta, először nem hitt ebben a módszerben, de végül mégis ez bizonyult igazán hatásosnak.

„A reggeli sztorimban többen is kiszúrtátok a migrén piercingem Szerettem volna erről már korábban írni, de legalább így még hitelesebb a dolog. Június 26-án , 3 és fél év heti rendszerességgel jelentkező migrén után spontán kilövettem a fülem. Ebben a módszerben hittem legkevésbé és bár az elmúlt évek során mindent kipróbáltam, tartósan semmi sem használt. Köszönettel tartozom rengeteg szakembernek, mert sokan fáradoztak azon, hogy rendbe jöjjek, szóval ez a poszt senki ellen és semmi mellett nem szól. Leginkább csak arról, hogy mindenre van megoldás. Csak sokan idő előtt feladják. Nekem közel 4 évbe telt. Miután kilövettem a fülem, utána 3 napig, ájulásig fájt megállás nélkül a fejem. Már azon voltam, hogy kiveszem, amikor megszűnt. Azóta pár normál fejfájásom volt. (KOPP-KOPP) Sztoriba megosztom kik segítettek az évek során, hozzáteszem: bármelyik beválhat bárkinek és szerintem nem szabad beletörődni a tehetetlenségbe” – írta a fotóhoz, melyen megmutatta a piercinget.

Indirekt/Blikk