KezdőlapCímlapMi történhetett: külön költözött Kautzky Armand és a felesége

Mi történhetett: külön költözött Kautzky Armand és a felesége

A válási papírokat egyelőre nem adták be, és a közös családi fészektől sem szeretnének megválni.

Kautzky Armand és felesége, Adrienn 22 éve házasok, s két gyermekük született. A színész a Story magazinnak árulta el, hogy a kapcsolata válságba került, és már hónapok óta külön élnek a feleségével.

Közösen döntöttünk arról, hogy picit lazábbra vesszük a házassági kötelékeket. Huszonkét év együttlét után mindkettőnknek szüksége van a szabadságra, az önállóságra, hisz a gyerekek is felnőttek már, élik a saját életüket, ennek joga pedig talán minket is megillet a feleségemmel, független attól, hány évesek vagyunk, és mióta vagyunk együtt

– mondta a lapnak az 57 éves Kautzky, aki hozzátette: a válási papírokat egyelőre nem adták be, és a közös családi fészektől sem szeretnének megválni. A színész jelenleg a pár solymári házában él, a felesége költözött külön tőle. Kautzky szerint egy átmeneti időszakot élnek meg, vagyis nem biztosak abban, hogy mit hoz a jövő, és arra kérte a sajtó munkatársait, ne keressék többet a házasságával kapcsolatban, mert a jövőben nem kíván nyilatkozni.