KezdőlapCímlapMentő vitte kórházba Sáfrány Emesét: össze kellett varrni a fejét

Mentő vitte kórházba Sáfrány Emesét: össze kellett varrni a fejét

Súlyos baleset érte otthonában Sáfrány Emesét. A fotómodell, légtornász a Blikknek mondta el, mi történt.

Először a művésznő Instagram-oldalát követők figyelhettek fel a korlátozott ideig elérhető Insta-storyra, melyben Emese egy mentőből jelentkezett be, a fotón teljesen bekötözött fejjel. A rajongók aggódtak is, mi történhetett, súlyosnak tűnt a dolog.

A Blikk elérte Sáfrány Emesét, aki elmondta: otthoni baleset történt.

– Leestem ágyról égő cserélés közben és az asztal sarka felszakította az állam, fel is szakadt, nem is kicsit: az izmot is össze kellett varrni – mondta – pontosabban érthető okokból írta üzenetben Emese. – A sok vérvesztés miatt többször elájultam – közölte, hozzátéve, hogy légtorna közben a szokásos három méteres magasságból nem esett le még soha, most meg ez történt.

– Összevarrtak, beszélni, enni nem nagyon tudok, de már a kisfiammal itthon vagyok – üzente kérdésünkre a légtornász.

Indirekt/Blikk