KezdőlapCímlapKulcsár Edina most a gyerekivel indult nyaralni

Kulcsár Edina most a gyerekivel indult nyaralni

Kulcsár Edina alig néhány napja tért haza a romantikus nyaralásból, de máris útnak indult, s ezúttal a gyerekeivel hagyta el az országot.

A szépségkirálynő nemrég párjával kapcsolódott ki, a görög kiruccanásról meg is osztott néhány fotót. Edina és G.w.M remekül érezték magukat, látszott rajtuk, hogy nagyon örültek a kettesben töltött pihenésnek. Az utóbbi időszak megpróbáltatásai miatt valószínűleg már nagyon várták, hogy egy kis időre elvonuljanak.

Legutóbb gyermekei nélkül utazott el Kulcsár Edina, ám valószínűleg annyira megtetszett neki Görögország, hogy a családjának is meg akarta mutatni. Huszonnégy órán át elérhető Instagram-történetben osztotta meg, ahogy repülőre szállnak, a gyerekek pedig láthatóan nagyon izgatottan várják, hogy magasba emelkedjen a gép. A szépségkirálynő az édesanyját sem hagyta otthon, a fiatalos nagymama is velük tartott a tengerpartra.

Valószínű, hogy családi képekből sem lesz hiány, Edina édesanyja ugyanis fotós, így biztosan megörökíti majd az unokák minden egyes lépését. A lányáról is előszeretettel készít jobbnál jobb felvételeket: legutóbb a naplementében fotózta le a őt.