KezdőlapCímlapKiderült, miért nem ment még férjhez Andor Éva

Kiderült, miért nem ment még férjhez Andor Éva

Már tíz éve alkot egy párt szerelmével Andor Éva, ám a TV2 hírolvasójának nem feltétlen hiányzik az esküvő, jól megvannak anélkül is.

„A párom egy klasszikus férfi, mellette igazán nő lehetek. Ráadásul úriember, aki több mint tíz éve a határozottságával fogott meg” – mesélte Éva. Amíg mások eltávolodnak egymástól ennyi idő után, náluk éppen az ellenkezője történik, szerelmével évről évre csak mélyül a kapcsolatuk. Az esküvőre azonban eddig még nem került sor, és Évának nem is feltétlen hiányzik a lánykérés: „Az élet alakította úgy, hogy nem keltünk egybe. Nem is volt soha téma a házasság, valahogy egyikünknek sem hiányzott.”

Bár nem zárkózik el az ötlettől teljesen, nem fogja úgy érezni, hogy bármit veszít, ha kimarad a házasság az életéből: „Nem érint meg a habos-babos fehér ruha és a lagzi gondolata, jól megvagyunk anélkül is.”

indirekt/Femcafé