KezdőlapCímlapItt vannak a részletek Majkáék álomesküvőjéről

Itt vannak a részletek Majkáék álomesküvőjéről

Végre révbe értek a szerelmesek! Tíz év és két gyermek után, egy igazán romantikus, mesébe illő esküvőn fogadott örök hűséget egymásnak Majka és kedvese, Hajni.

Az egyik ismert szekszárdi pincészet birtokán tartották a pompás lagzit, amelyre sok vendég érkezett, legalább százötvenen, többek közt hírességek, sportolók ünnepelhettek együtt a rapperrel és kedvesével a nagy napon. Ott volt többek között Tilla, Ördög Nóra és férje Nánási Pál, Curtis, Pápai Joci, Hajós András, Nika, valamint Király Viktor és felesége, Anita.

A szertartásra a hagyományoknak megfelelően külön készült fel a vőlegény és a menyasszony is a birtokon.

– Hajni és Peti külön kis bungallóban voltak, nem is látták egymást a ceremónia előtt – kezdte a pár egyik barátja. – Hajnihoz már délelőtt érkezett a sminkes és a fodrász, kicsit később pedig barátnője, Holdampf Linda stylist is megjött. Majka még jókedvűen kártyázott egyet a barátaival, így töltötte utolsó „szabad” perceit.

A menyasszony ki sem lépett a bungallóból, sőt, barátai s a pincészet csapata is mindent megtett, hogy a készülődés pillanatai rejtve maradjanak a kíváncsi tekintetek elől.

– Öt órakor kezdődött a szertartás, ahová Hajni érkezett meg utolsóként, az elegáns világos öltönyben feszítő Majka is csak ott látta meg szerelmét. Gyönyörű volt, mint a mesékben a hercegnők, visszafogott smink, csodás loknik, és persze a tüll hófehér ruha, mindenkinek elállt a lélegzete. Majka pedig meghatódott, elérzékenyült, amikor megpillantotta kedvesét.

Az ara Billie Eilish Lovely című számára vonult be, a Feleky Zsuzsa szertartásvezető által vezényelt ceremóniát pedig meghatódva nézte végig a pár két közös gyermeke, Marián és Olivér is. Úgy tudjuk, a tanúk Majka egyik legjobb barátja és Hajni egy családtagja voltak. Miután elcsattant az első hitvesi csók, hatalmas buli vette kezdetét, a vendégek hajnalig ropták a táncparketten. A menyasszonyi csokrot Hajni húga, Brigitta kapta el, aki viccesen ultimátumot is adott párjának, egy év múlva ő is szeretne oltár elé állni.

– Minden szuperül sikerült, az étel- és italfelhozatal pazar volt, a díszítés és a környezet pedig olyan, ahogyan Hajni megálmodta. Elegáns, kifinomult, igazán csajos a dekoráció. Volt egy virágos fal, amelyen például világító felirat hirdette a párt, ugyanis egy Mr. és Mrs. tábla került fel rá. Mindenki nagyon jól érezte magát, pont olyan volt a nagy nap, ahogyan eltervezték – tette hozzá az informátor.

Majka és Hajni 2010-ben ismerkedtek meg, s hamar kiderült, hogy kapcsolatuk nem csupán futó románc. Hajni nem sokkal korábban vált el férjétől, akivel Mauritius szigetén házasodtak össze, Majka pedig hatalmas nőcsábász hírében állt, amikor együtt forgattak az Ezek megőrültek című műsorban. 2011-ben megszületett első közös gyermekük, Marián, s bár egy évvel később Majka el is jegyezte szerelmét, nem kapkodták el az esküvőt. 2016-ban világra jött Olivér is, a pár pedig ekkor kezdte érezni, hogy ideje lenne oltár elé állni. A tavalyi évre tervezték a lagzit, s bár már szinte mindent megszerveztek, a vírushelyzet miatt szinte az utolsó pillanatban lemondták.

– Nem lehetne, hogy tornacipő lesz rajtam, plusz rövidnadrág? Bele fog rohadni a testem valami műszálas öltönybe, és abba sem vagyok biztos, hogy öltönybe akarok esküdni. Valami rendhagyó dolog kéne. Kicsit polgárpukkasztó, de mégsem pojácaság – nyilatkozta tavaly Majka a Story Magazinnak.

Indirekt/Blikk