KezdőlapCímlapItt az igazság: ezért válik férjétől Molnár Andrea

Itt az igazság: ezért válik férjétől Molnár Andrea

Minden követ megmozgattak, hogy helyrehozzák korábban bimbozó szerelmüket, de a karanténidőszak és a párterapeuta sem tudott segíteni a kapcsolatukon. Molnár Andi és férje öt év házasság után úgy döntöttek, végleg elválnak egymástól. Az egykori álompár már be is beadta a válókeresetet, Andi pedig elköltözött a közös fészekből. Csak idő kérdése, hogy hivatalosan is külön utakon járjanak majd.

Tegnap robbant a hír, hogy a Dancing with the Stars zsűritagja elválik a férjétől, Zsolttól. A táncosnő a Best magazinnak árulta el, hogy hiába próbáltak kikerülni a hullámvölgyből, nem sikerült megmenteniük a házasságukat.

– Sokat harcoltunk egymással, egymásért, de a sebek helyén több maradt a heg, ami újra és újra felszakadt. Azt hiszem, másra számítottunk mindketten – mondta Molnár Andi. Eleinte vonzónak találta, hogy más emberek egymáshoz képest, így kiegészítik egymást.

„Más mindkettőnk habitusa, különböző fordulatszámon pörögtünk.” Egy idő azonban ezek a különbségek egyre jobban kiütköztek köztük Andi szerint.

– Én konfliktuskerülő típus vagyok, nyugalomra, megegyezésre törekszem, és sokszor talán éppen ezért nem szóltam időben. Hallgattam. Zsolt inkább beleállt a konfliktusokba – mesélte a gyönyörű táncosnő.

Egy-egy mélypontnál párterapeuta segítségét is kérték, ami egy ideig-óráig nagy segítséget jelentett a számukra, mert tisztábban látták a másik személyiségét. A karanténidőszak is segítségükre volt, mert több időt tudtak egymással tölteni, csakhogy amint visszatértek a megszokott hétköznapok, romlott közöttük a kapcsolat. Andi úgy érezte, nem kapott figyelmet, az év elején pedig válaszút elé értek.

– Egyszerűen be kellett látnunk, hogy boldogtalanok vagyunk egymással – magyarázta a zsűritag, hozzátéve:Talán számomra az volt a legszembetűnőbb jel, hogy le kell zárnunk a dolgainkat, amikor már nem kaptam elég figyelmet, támogatást. Tudom, hogy a táncoktatással és a képernyős munkákkal járó hektikus időbeosztás és a pörgős életem nem könnyű a másik félnek, de eleinte maximálisan támogatott ebben.

A végén azt érezte, nem támasza többé Zsolt, nincs mellette, amikor szüksége lenne rá. Az egykori álompár a szakítás okait próbálták keresni. Mindig felmerült bennük, hogy esetleg egy harmadik fél vagy a baba áll a háttérben, hiszen – mint ismert – ők is terveztek eleinte közös családot.

Úgy érzem, okkal nem született babánk. Sokszor terveztük, beszéltünk róla, de valójában mindketten bizonytalanok voltunk benne, hogy itt van-e a helye velünk. Márpedig egy baba jól tudja, hova kell születnie– érvelt Andi.

A pár már beadta a válási papírókat. Mivel közös ingatlanjuk nincs, sem vállalkozásuk, így Andi reméli, hogy gyorsan és a körülményekhez képest fájdalommentesen lezongorázzák a folyamatot. A válási dokumentumok beadásával Molnár Andi életében új szakasz kezdődött, a táncosnő új lakásba költözött, amit azóta szépen be is rendezett. Ez a környezetváltozás is segít neki a tovább lépésben.

– Idén leszek 40 éves, ezt az évet tavaly különlegesnek terveztem. Azt persze, nem gondoltam, hogy éppen így indul, de valamiért így kellett történnie – mondta Andi. Elárulta azt is, már most nagy terveket dédelget a jövőre nézve: nemrég megtanult long boardozni, és hamarosan a dancing boardot is el akarja sajátítani. A tévés munkái és szenvedélye, a tánc is szerves része marad az életének. Sokan szeretne ugyanakkor utazni is. A válás miatti sebek azonban lassan gyógyulnak, de bízik benne, az idő begyógyítja: azzal, hogy kimondták a végét, fellélegzett és könnyebbek lettek számára a hétköznapok.

– Remélem, sikerül szépen lezárnunk a közös múltunkat, és a legvégén őszinte szívvel tudunk sok sikert kívánni egymásnak az új életünkhöz, ami már más-más utakon vezet.