KezdőlapCímlapHorváth Éva Balira költözött a családjával

Horváth Éva Balira költözött a családjával

Horváth Éva párjával és két kisfiukkal egy időre Balira költözik. A gyönyörű műsorvezető egyelőre nem tudja, mennyi időre, de abban biztos, hogy csak átmenetileg hagyták el az országot.

Horváth Éva és családja már a karanténidejüket töltik Balin. A műsorvezető és párja két kisgyermekükkel kerekedtek fel, ám azt még nem tudják, mikor jönnek vissza.

– Fél évre vagy egy évre megyünk, ezt még nem tudjuk biztosan. Jó előre elintéztünk mindent, már az óvodát is kiválasztottuk Kristófnak, aki egy angol–indonéz kétnyelvű oviba fog járni. Kristóf már egész jól beszél angolul, mivel az elmúlt két hétben csak így társalgunk vele, és pici kora óta angolul nézi a meséket. Van olyan szó, például a tengeri alga vagy a medúza, amit mi tanultunk meg tőle – fogalmazott Horváth Éva, akit már az utazás előtt megkeresett a kinti óvoda. – Zenét is fognak tanulni, és megkérdezték, Kristóf milyen hangszeren szeretne játszani. A kisfiam a gitárt választotta. Az angol mellett az indonéz nyelvet is elsajátítja majd, ezt már nagyon várja, hisz többször volt már velünk Balin. Elvittük több helyi ceremóniára is, ezeket nagyon élvezte, és tervezzük, hogy most is részt veszünk majd a helyi ünnepségeken, amikről beszámolunk a vlogunkban, az Évi Édenkertjében is.

Horváth Éváék évek óta visszajárnak Balira, és a jövőben azt tervezik, hogy kétlaki életet alakítanak ki.

– A párom és Kristóf imádnak kint lenni, én is imádom Balit, de itthon is nagyon szeretek lenni, persze főleg, amikor nincs hideg – meséli nevetve a műsorvezető. – Azt azért nem tudnám elképzelni, hogy végképp kinn maradjunk, hisz a nagyszülők, a család, barátok is Magyarországon vannak. A nagyszülők természetesen kint is meglátogatnak majd minket.

Az utazás nem egyszerű két kisgyerekkel, Éváék ráadásul még azt sem tudják, hol laknak majd Balin.

– Négy nagy és három kis bőröndöt pakoltunk tele, remélem, nem hagyunk otthon semmi fontosat, mert két kisgyerek és az utazás előkészítése mellett azt sem tudtam, hol áll a fejem. Otthon végeztettünk PCR-tesztet és karanténban voltunk, kinn is ez lesz a menetrend az elején. Az első néhány napra van szállásunk, de hogy a későbbiekben hol fogunk élni, azt még nem tudjuk. Ebben is kérjük majd a követőim és a vlog nézőinek segítségét, hiszen mindenről részletesen beszámolunk majd a YouTube-csatornámon.

Horváth Évának nagyon fontos, hogy a gyerekei nyitott felnőttekké váljanak, és biztos benne, hogy Kristóf és Alex hasznára válik majd, hogy világot látnak.

– Kristóf eddig is nagyon nyitott kisgyerek volt, de biztos vagyok benne, hogy ez az utazás ráerősít erre – tette hozzá a műsorvezető.

Indirekt/Blikk