KezdőlapCímlapHoppá: érkezik az Exatlon All Star

Hoppá: érkezik az Exatlon All Star

Az Exatlon eddig három évadnyi izgulásra késztette a rajongóit, hiszen mindig újabb és újabb bajnokok, illetve hétköznapi emberek érkeztek, hogy ügyességi pályákon összemérjék erejüket. Ezúttal viszont másképp lesz, mint eddig volt.

Az Exatlon beújít legfrissebb szériájában a műsor tematikáját tekintve. Folytatódik a Bajnokok és a Kihívók örök harca, azonban most a régi versenyzőkkel, hiszen jön az Exatlon Hungary All Star. Az elmúlt három évben közel 100 versenyző mérettette meg magát a Dominikai Köztársaság lélegzetelállító pályáin, most az eddigi három évad legjobb, legérdekesebb szereplőit válogatják össze egy mindent eldöntő összecsapásra. A külföldi Exatlonokban ez már szinte hagyomány, és úgy tűnik a TV2 is követi a kinti formátumot.

Habár eddig még nem derült fény arra, kik versenyezhetnek majd piros és kék színekben a 8-8 fős csapatok tagjaként a gyönyörű Karib-térségben, az Exatlon újabb izgalmas hírt jelentett be közösségi oldalán:

„Figyelem‼️ Ez az amiről nem érdemes lemaradni. Rendkívüli bejelentés szerdán 21.00-kor a TV2-n” – olvasható a bejegyzésük alatt.

Kempf Zozo, a második évad egyik legnépszerűbb karaktereként robbant be a köztudatba, nemrég pedig egy TV2-s promo forgatáson vett részt Pap Dorci társaságában. Utóbbiról eléggé megosztó vélemények voltak, hiszen a műsorban szinte egyik vitahelyzetből sem maradt ki. Sokatmondó képet osztott meg a forgatásról a BMX világbajnok, amin piros és kék öltözetben szerepelnek. Ez talán egy jel, hogy viszontláthatjuk őket a következő évadban? Mindenesetre szerdán este kiderül!

Indirekt/Blikk