KezdőlapCímlapGyászol a színészvilág: elhunyt Venczel Vera

Gyászol a színészvilág: elhunyt Venczel Vera

Elhunyt Venczel Vera, Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A gyászhírt a Vígszínház tudatta szombaton.

Venczel Verával 75. születésnapján, idén márciusban beszélgettünk, pedig ritkán nyilatkozott, mostanában visszavonultan élt. A legendás színésznő akkor a visszaemlékezések mellett elmondta azt is, az idő múlása sem rémisztette meg:

„Ez az időszak most arról szól, hogy vigyázzunk magunkra, vigyázzunk mindenkire! Jelenleg nem szerepel a terveim között, hogy színpadra állok. Igyekszem élvezni az élet minden pillanatát, és hálás vagyok a sorsnak, amiért ilyen hosszú és tartalmas életút áll mögöttem. Jólesik a közönség szeretete, ez is rengeteg erőt ad nekem ahhoz, hogy olykor a nehezebb pillanatokban is erős legyek. Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat. A Vígszínháznak, hogy megemlékezik rólam, a Magyar Televíziónak pedig, hogy a héten műsorra tűzi néhány filmemet. Az idő múlása nem rémiszt meg.”

Most a Vígszínház közölte a tragikus hírt. Így írnak közösségi oldalukon:

„A Vígszínház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy 2021. október 22-én, 75 éves korában elhunyt Venczel Vera, Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

A ragyogóan tehetséges színésznő több mint ötven éven át volt a Víg társulatának hűséges tagja, ahol emlékezetes alakítások, legendás szerepek sora fűződik nevéhez, emellett számtalan kultikus magyar filmben tündökölt.

Az általa megformált karakterekből áradt a jóság és a tisztaság, játékából sugárzott a finom, törékeny nőiesség és a színészet iránti szenvedély. Kiemelkedő színészi adottságai, munka iránti elkötelezettsége és teherbírása, kedvességgel és szerénységgel párosult.

Kollégáinak, barátainak és családtagjainak mindig nagy figyelmet szentelt, érdeklődve, szeretetteljesen fordult a körülötte lévő emberekhez.

Venczel Vera otthonában, szerettei körében tért örök nyugalomra.

A Vígszínház 125 éves történetének meghatározó színésznőjét, a magyar színház- és filmművészet felejthetetlen alakját a Vígszínház saját halottjának tekinti.”

Venczel Vera 1946. március 10-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke Pártos Géza volt, aki szerette volna, ha növendéke majd a Madách Színházhoz szerződik, azonban Várkonyi Zoltán – aki már a felvételin felfigyelt a tehetséges fiatal lányra – másodév végén szerepet ajánlott neki a Vígszínházban. Ettől kezdve már nemcsak az Ódry Színpadon, hanem a Vígszínházban is megmutatta tehetségét kisebb-nagyobb szerepekben, aztán 1967-ben, 21 éves főiskolásként főszerepet játszott Tordy Géza, Tomanek Nándor és Tahi Tóth László partnereként Weingarten A nyár című darabjában a Pesti Színházban.

Tehetségének köszönhetően fiatalon felfigyelt rá a film és a televízió is, egymás után kapta a szerepeket. A Kárpáthy Zoltán, az Egy szerelem három éjszakája, a Tanulmány a nőkről és az Egri csillagok mind a főiskolás évei alatt készültek.

A diploma megszerzése után 1968-ban Várkonyi Zoltán azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz, ahol nagy szerepek sora várt rá: a Ványa bácsiban ő volt Szonya, a Mesél a bécsi erdőben Marianne és a Bernarda Alba házában Adele. Eljátszotta a Viszontlátásra, drága című Tersánszky-adaptáció főszerepét, és Horvai István Platonov rendezésében Greskovát.

A kilencvenes évektől kezdve színészileg megújulva szakmai sikereket aratatott. Fontos találkozások voltak számára Zsótér Sándor rendezővel való közös munkák, melyekben mindig hihetetlen színészi alázattal és odaadással vett részt: a Búcsúszimfónia, A tavasz ébredése, A szecsuáni jólélek, A kaukázusi krétakör, A kék madár és a Téli utazás. Közben pedig játékosságát, komikai vénáját estéről estére megcsillogtatta a Sógornőkben és a Monokliban. Egyik utolsó színházi szerepe a A vörös oroszlán volt – idézi fel pályáját a színház közleménye.

A Vígszínház mellett vendégművészként gyakran játszott más színházakban is, és számos tévéjátékban, filmben szerepelt. Kivételes érzékenységgel és átéléssel megszülető alakításait (Pillangó, A fekete város) több tévés fesztiválon díjazták. A Pillangó című Móricz tévéadaptáció női főszerepének megformálásáért Monte Carlóban átvehette az Arany Nimfa-díjat. Többször megkapta a Magyar Rádió nívódíját. 1977-ben a Játék a téren című hangjátékban nyújtott alakításáért a Kritikusok Díjával tüntették ki. 1975-ben Jászai Mari-díjat, 1977-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1987-ben Kazinczy-díjat, 2003-ban Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2004-ben Ajtay Andor-emlékdíjat, 2005-ben Páger-gyűrűt és Premier-díjat, 2010-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott. 2008-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2021-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia díját.