KezdőlapCímlapGyászol a filmvilág: elhunyt Roger Moore felesége

Gyászol a filmvilág: elhunyt Roger Moore felesége

Elhunyt Luisa Mattioli olasz színésznő, Sir Roger Moore harmadik felesége, aki 85 évet élt. A film- és tévésztár, aki 24 évig volt az egykori James Bond neje, egy ideje már beteg volt.

Mattiolinak három gyermeke született Sir Rogertől, akivel az 1962-es Romulus és a szabinok című olasz kalandvígjáték forgatásán ismerkedett meg. A pár 1993-ban ment szét, majd 2002-ben hivatalosan is elváltak, miután Sir Roger elhagyta Luisát a legjobb barátnője, a svéd származású dán társasági hölgy, Kristina „Kiki” Tholstrup miatt. Moore, aki 2017-ben, 89 éves korában hunyt el, hatalmas összeget, 10 millió fontot adott volt feleségének.

A brit Daily Mailnek egy családtag azt mondta: Luisa egy ideje beteg volt, így ez egy nehéz időszak volt az egész család számára. A Sir Rogerrel való keserű szakításuk ellenére a halála előtt kibékültek.

Közös gyermekeik a válás után egy ideig nem voltak hajlandóak beszélni Moore-ral, de később ők is kibékültek az apjukkal. Mattioli és Moore románcának kezdete ugyanolyan robbanásszerű volt, mint a vége.

Indirekt/Blikk