KezdőlapCímlapGólyahír: megszületett Kökény Attila negyedik unokája

Gólyahír: megszületett Kökény Attila negyedik unokája

Óriási a boldogság a Kökény családban, hiszen megszületett a negyedik unoka, Nikolász is. Nem semmi módon fogadták a kisfiút.

Kökény Attila azon kevesek közé tartozik, akik 46 évesen három gyermekkel és három unokával büszkélkedhetnek. A legkisebb, Inez tavaly decemberben született a nagypapa legutóbb el is dicsekedett a kislány szépségével.

Ezúttal viszont újabb hatalmas örömhírt jelentette be: megszületett a fia második gyermeke is az éjjel, azaz így már négyszeres nagypapa lett. Több, mint 20-an gyűltek össze az egész családból ünnepelni és koccintani a pici egészségére.

„Isten áldjon mindenkit! Megszületett az unokám, itt az egész család. Isten hozott Nikolász” – mondtaaz Instagram videójában, majd a nagy boldogság közepette előadott egy dalt is.

Kökény Attila korábban elárulta, hogy egykor még tervezték a negyedik gyermeket is a feleségével, Arankával, viszont miután elvetélt már nem próbálkoztak többször. Állítása szerint mindent meg akar adni az unokáinak, és jó érzés számára fiatal nagyszülőnek lenni. Legjobban a családi nyaralásokat, illetve a karácsonyt várja, amikor a gyereksereg körbeveszi majd.