KezdőlapCímlapEnnyire válogatós Liptai Claudia kisfia

Ennyire válogatós Liptai Claudia kisfia

A páros nagyon örül, hogy gyermekeik egy cseppet sem válogatósak. A legkisebb családtag, Marci még az igazán különleges fogásokat is megkóstolja.

Jó pár olyan gyerek van, aki annyira válogatós, hogy az anyukák egy részének még a kedve is elmegy a főzéstől, sőt, azt sem tudja mi tévő legyen. Nem a kis Marci esetében, ugyanis rá aztán nem lehet panasz. Igazi gyereksereg veszi körül Liptai Claudiát és Pataki Ádámot, akiknek a gasztronómia a családi életükben is központi helyet foglal el.

„Sokat sütünk-főzünk, főleg nyáron, amikor grillezni, bográcsozni is kellemesebb. Volt idő, amikor akár hajnalban is felkeltem csak azért, hogy megfőzzek, vagy Ádámnak reggelit-tízórait készítsek. Sajnos, ez ma már nem fér bele” – árulta el a 95.8 Sláger FM-en Liptai Claudia, aki nagyon örül annak, hogy a gyermekeik egy cseppet sem válogatósak.

„Szerencsések vagyunk, mert nem sok mindenre mondanak nemet. Igaz, a múltkor Marci először nemet mondott egy bolognaira – amit nem én főztem, hanem rendeltük –, mert máshogy nézett ki, mint amit Ádám vagy én szoktunk készíteni. Kicsit szaftosabb volt, a sajt megmaradt a tetején. Ránézett, majd azt mondta, hogy ez káposzta. Nem így emlékezett erre az ételre, így először nem tetszett neki. Aztán megkértem, hogy kóstolja meg, adjon neki egy esélyt. Ennek örülök igazán, hogy bármelyik gyereket kérem meg arra, hogy kóstoljon meg egy ételt, nem hisztizik, hanem nyit felé és megteszi. Marci is így tett, végül megette ezt a tésztát is, mert ízlett neki” – mondta a műsorvezető, akinek a gyermeke a sushit is kedveli.

„Ez lett az új kedvence. Bár szerintem főleg azért, mert tetszik neki a neve és az, hogy színes. Pláne a wasabi, amit szintén megkóstolt és nem riadt vissza tőle. Örülök, hogy ilyen bátor, ha új ízekről van szó” – tette hozzá az „ÉdesKettes”-ben Liptai Claudia.

Indirekt/Blikk