KezdőlapCímlapEmlékszik még Gombos Edinára? Így él most a családjával Amerikában

Emlékszik még Gombos Edinára? Így él most a családjával Amerikában

Gombos Edina nem bánta meg, hogy elhagyták Magyarországot, és a tengeren túlra költöztek. Hogy miként zajlik az életük Amerikában, arról bővebben is mesélt.

A TV2 Aktív egykori műsorvezetője, Gombos Edina 2015-ben költözött ki Amerikába a párjával, Albertóval és a két gyermekével. Az ünnep közeledtével megosztott néhány kulisszatitkot a kinti húsvéttal és az életükkel kapcsolatban a Meglepetés magazinnak.

Elmondása szerint ott nem négynapos az ünnep, csak a húsvét vasárnapot tartják, hiszen nem szokás a locsolkodás. A kinti programok mellett a közös, családi húsvéti reggelit nem hagyják ki, illetve a tojásfestést és a kertben való tojáskeresést sem. Edina kiemelte: Miranda és Matteo különösen szeretik ez utóbbit. Ráadásul még az időjárás miatt sem kell aggódniuk, mert Floridában áprilisban28-32 fok van. Megemlítette, hogy a férje több cég informatikai rendszeréért felel, így a hétköznapokon sokat van távol.

„A 7 éves kisfiam első osztályosként már szépen olvas, és kezd megbirkózni az összetett mondatok írásával is, mivelitt a gyerekek 5 évesen, az óvodában kezdik tanulni a számokat és a betűket. Úgy látom, nagy hangsúly van a motiváláson, és igyekeznek használható tudást adni nekik, életre nevelik őket.Sokszor mondjuk a gyerekeinknek, milyen szerencsések, hogy a fő tárgyak mellett annyi érdekes, úgynevezett speciális órájuk van. A 13 éves lányunk, Miri tanul képzőművészetet, állampolgári jogi ismereteket, a korának megfelelő pénzügyi jártasságot szerez, és állatmenhelyekre is viszik, hogy megismerje az önkéntes munkát. Öt évig kínaiul tanult, most spanyolul” – mondta az egykori tévés.

Edina szerint a lánya kiskamaszként nehezebben kezelhető, szétszórt, de nagyon kreatív és tudáséhes. A kisfiát jóval szelídebbnek, bújósnak, érzékenynek tartja, aki még a legpéldamutatóbb diáknak járó díjat is elnyerte az évfolyamában. Hogy a gyerekek ne felejtsék el az anyanyelvüket, így hozzájuk magyarul beszél otthon, viszont nincs honvágya.

„Épületekhez, utcákhoz, városokhoz nem kötődöm. Ha valami hiányzik, akkor az az otthon maradt családom, hogy mondjuk leüljek a szüleimmel beszélgetni a barackfa alá, belekóstoljak apukám pálinkájába és anyukám házi sütijébe. Bográcsozzunk, szalonnát süssünk, együtt nevessünk. Édesanyám karácsonykor meglátogatott minket, és a gyerekek is nagyon örültek, hogy pár hétig velünk lakott” –mesélte Edina, aki nem zárja ki, hogy a férjével a nyugdíjas éveikre visszaköltözzenek Magyarországra, de addig még szeretnék, ha rengeteg tudást, élményt szereznének a gyerekeik.

A férjem nagyon szeretne harmadik gyereket, de én már nem igazán hajlok rá. A szülői feladatok ellátása mellett most sem egyszerű szabadidőhöz jutni, és ha újra babáznék, erre még kevesebb lehetőségem lenne. Imádunk a gyerekekkel utazni, de hiányzik az az időszak, amikor még kettesben jártuk a világot, és csak egymásra figyeltünk– mondta. Szóba hozta többek között a kinti árak megemelkedését, és hogy nagyon sokan hitelből élnek, mert nem tanulták meg a takarékoskodást, mint ahogy magyarként ők. Ennek ellenére jó döntésnek tartja, hogy kiköltöztek.

„Nem hiányzik, hogy újra szem előtt legyek, mint amikor otthon a médiában dolgoztam. Élvezem a gyönyörű trópusi környezetet, és azt, hogy kisvárosi családként élünk, nyugodt körülmények között. Fürdünk az óceánban, naplementét nézünk az Everglades Nemzeti Parkban, grillezünk a kertünkben, ami egy tóra néz. Ez az, ami igazán feltölt. Nem vágyunk hatalmas dolgokra, csak boldogok akarunk lenni. Ez sikerült, de sok áldozatot hoztunk érte” – osztotta meg a kinti életükkel kapcsolatban.