KezdőlapCímlapElőször szólalt meg a szülés óta Rácz Jenő felesége

Először szólalt meg a szülés óta Rácz Jenő felesége

Rácz Jenő és párja immár háromtagú család lettek, hiszen megszületett a kislányuk. A szülés megéléséről, az anyaságról és a kórház utáni pillanatokról először nyilatkozott Dóri.

Rácz Jenő felesége, Dóri alig egy hete adott életet első közös gyermeküknek, Kamillának. Bár úgy készültek, hogy a pici májusi baba lesz, egy pár héttel korábban jött világra. Az anyuka elmondása szerint már ebben is az apjára ütött, hiszen a séf is türelmetlen típus. Nemrég már haza is térhettek a kórházból, annyira jók voltak az eredményeik. Jenő és Dóri minden pillanatot kiélvez, amit hármasban tölthetnek otthon egy családként. Utóbbi néhány követői kérdést is megválaszolt, amikor volt egy kis szabadideje. Egy napig elérhető Instagram-történetében mesélte el, hogy vannak jelenleg.

„Annyira büszke vagyok a kislányomra, igazi törtető angyalka, aki picurka létére minden vizsgálaton brillírozik, és nagyon szépen eszik! Én a helyzethez képest jól vagyok, napról napra erősebben. Persze, nem bírok megmaradni a fenekemen, de nem erőltetek semmit, ami nem esik jól, és pihenek, amennyire ez ilyenkor lehetséges. Végtelen a szeretet itthon” – áradozott az újdonsült édesanya, majd megemlítette, eddig többször beigazolódott az, hogy a megérzései nem csalnak, hiába mond mindenki másfélét neki. Úgy érzi, az a legjobb, ha az ösztöneire hallgat. Azzal kapcsolatban, hogy izgult, vagy félt-e a szüléstől így nyilatkozott:

„Lehetetlen nem izgulni egy ilyen eseményen, de nem féltem! Előbb jött a kicsi, de tudtam, hogy ez most az Ő döntése, és én csak a lehető legnyugodtabb kapu kell legyek, hogy átsegítsem ezen az úton. A kórházban mindenki MINDENT megtett, hogy ez a lehető legtökéletesebben alakuljon. Örök hálám a dokiknak, nővéreknek és minden ott dolgozónak!”- fejtette ki Dóri, aki elképesztőnek tartja, hogy mennyi mindent kibír az emberi szervezet.

Úgy gondolja, legalább 4-5 nap kellene a szülés után ahhoz, hogy ki tudja pihenni magát és regenerálódjon a teste, de erre nincs esélye, hiszen egyből belecsöppent az anyaságba. Egyből ugrik, ha a kicsi bármilyen nyögést, vagy hangot ad ki, de hozzátette, hogy akkor is, ha éppen csöndben van, mert akkor azon aggódik, vajon miért. Kiemelte: érzelmileg megváltozott, a hormonjai dúlnak és fáradt is. Mindezek ellenére gyönyörködve nézi és elmondhatatlanul szereti már most a kislányát.

Mindegy, hogyan szülsz, amit a tested aznap átél, arra nincsenek szavak- fogalmazta meg gondolatait.