KezdőlapCímlapElőször mutatta meg párját Gelencsér Tímea

Először mutatta meg párját Gelencsér Tímea

Gelencsér Timi nem is lehetne boldogabb, most, hogy már nem kell titkolóznia és szabadon sétálhat kézen fogva az új párjával. Mátyással először jelentek meg nyilvánosan egy rendezvényen, amelyről közös kép is készült.

Gelencsér Timi április elején tudatta a hírt, hogy már közel egy éve boldog párkapcsolatban él. Bár maguknak szerették volna megtartani a szerelmüket, az egykori szépségkirálynő már nem akart tovább titkolózni és bujkálni. Az is kiderült, hogy párja néhány évvel idősebb nála és korábban az FC Hatvan játékosa volt. Mátyás manapság már inkább az üzleti életben munkálkodik, és egy a gyümölcsökkel foglalkozó vállalkozása van, mellyel egyébként a Cápák között című műsorban is szerepelt.

Timi a bejelentése óta nem igazán osztott meg mást a kedveséről, de most újra egymás oldalán tűntek fel, ráadásul egy nyilvános eseményen. A barna szépség először vonult végig szerelmével a Magyar Zene Házában tartott rendezvényen és szívesen pózoltak a kamerának is. Az estéről egy közös képet is közzétett, amelyen jól kivehető, mennyire boldog Mátyás mellett. A TV2 riportere egy ezüst, flitteres összeállításban tündökölt, míg párja fekete öltönyben karolta át.