KezdőlapCímlapElőször adott interjút a sztrókja után Lang Györgyi

Először adott interjút a sztrókja után Lang Györgyi

A sztrók sem tudta megtörni Lang Györgyi elképesztő életerejét. Az énekesnő megtanult együtt élni a szklerózis multiplexszel, majd három hónapja érkezett az ijesztő hír: agyérgörcsöt kapott. Azóta visszatért a Klub Rádióba, most pedig a Fókusz stábját is fogadta az otthonában, hogy meséljen a megpróbáltatásairól, méghozzá a tőle megszokott módon, az önsajnálat legkisebb jele nélkül. Az interjúban csak egyetlen drámai pillanat erejéig emlékezett vissza arra kérdésre válaszolva, nem félt-e.

– Akkor, amikor legelső nap arra gondoltam, hogy lehet, nem kéne aludnom, mert akkor többet nem ébredek fel… – mondta Györgyi. – De álmos voltam, aludtam. És felébredtem.

A lábadozó énekesnő lassan beszél és a jobb keze nem mozog, ami azért zavarja különösen, mert ballal nem tudja hajtani a kerekesszékét. Mégsem keseredik el, a gyógyulásra koncentrál, amiben Falusi Mariann és az egész baráti társaságuk segít: felváltva vállalnak huszonnégy órás felügyeletet mellette.

– Jól vagyok, tök jól, minden jó, ez mindjárt javul, elmúlik és kész! – jelentette ki bizakodva.

Györgyi akkor is a barátait hívta telefonon, amikor sztrókot kapott, és érezte, hogy alig tud mozogni, sőt, a beszéd is nehezére esik. Mindenki halálra rémült, de az énekesnő akkor sem esett kétségbe.

– Amikor rosszul lettem, majd vittek be, ezzel a kezemmel integettem, semmi baj nem volt, felébredtem, és puff béna voltam – tette hozzá.

Négy hétig volt az Amerikai úti idegsebészeten, ahol ugyanaz az orvos kezelte, aki az énekesnő jó barátját, Kulka Jánost is. Távozása után a kórházi dolgozók is úgy köszöntek el tőle, hogy még életükben nem láttak ilyen vidám beteget.

– Bizton állíthatom, nem erőltettem, a kórházban nagyon jó kedvem volt, mindennek a fonákját látom meg, ilyen típus vagyok, a többiek sokkal jobban kiborultak – emlékezett vissza az RTL Klub kamerái előtt.

Indirekt/Blikk