KezdőlapCímlapElhagyják a fővárost Caramelék

Elhagyják a fővárost Caramelék

Caramel párja büszkén mutatta meg, milyen kilátás nyílik majd az új hálószobájukból a családi házukban. Szilágyi Szilvi azt is megosztotta, mikor kezdik a felújítást az otthonukban.

Caramel és felesége, Szilágyi Szilvi már évek óta Budapest belvárosában élnek, és bár nagyon szeretik a mostani otthonukat, beleszerettek egy családi házba, amely az agglomerációban helyezkedik el. Nemrég született meg a kisfiuk, Miron, így már négyen kezdenek majd új életet a kertes házban. Az anyuka korábban elárulta, reményeik szerint sulikezdésre be tudnak költözni.

„Imádok a belvárosban lakni, és ez mindig így marad! Már teljesen lemondtunk arról, hogy valaha lesz családi házunk… A férjem találta ezt a házat, miközben spontán nézelődött. Elmentünk megnézni, és mindketten ugyanazt éreztük! Amikor beléptünk, teljesen elfogott minket ez a megmagyarázhatatlan érzés, amikor azt érzed, hogy otthon vagy. Anno a mostani lakásunkat is ilyen váratlanul találtuk meg. Egyáltalán nem kerestük. Lehet, igaz a mondás, hogy a jó dolgok sokszor váratlanul érkeznek az ember életébe! De eszméletlenül félek a költözéstől és attól, hogy az agglomerációban leszünk” – mondta pár hónapja Szilvi, aki most először mutatott részletet a családi fészekből.

Caramel kedvese a 24 óráig megtekinthető Instagram-történetében videózta le a kilátást az erkélyükről, ami valószínűleg sokkal zöldebb a jelenlegi lakásuknál.

Ez lesz a kilátás az új hálónkból. Annyira várom már, júniusban kezdjük a felújítást! – lelkesedett Szilvi.