KezdőlapCímlapCurtis terveiben már nem szerepel Majka

Curtis terveiben már nem szerepel Majka

Curtis babon és rizsen éppen túlél Kolumbiában, de elárulta, hogy amint hazaér, nagy dobásra számíthatnak tőle a rajongói: szintet lép és olyan nagyszabású produkciókkal áll majd színpadra, mint amikor még Majkával együtt turnézták végig az országot, ám azt is elmondta, hogy ezt most régi barátja nélkül fogja megvalósítani.

Az újpesti focistából lett rapper élete az elmúlt hónapokban jelentős fordulatot vett, hiszen el kellett búcsúznia zenésztársaitól, köztük egyik legjobb barátjától, Majkától is, akivel egy kisebb megszakítással évek óta gyártották együtt a zenét és adtak felejthetetlen koncerteket. Legújabb nyilatkozatában Curits azonban őszintén elmondta, hogy szó sincs békülésről, egyedül menetel tovább.

Az Művészbejáró című műsorban leplezte le nagy tervét Curtis, ahol arról is beszámolt, hogy már a zenekar tagjai is megvannak, a dobostól egészen a keverőig, így ezért is biztos, hogy Majkával a közeljövőben nem fog együtt zenélni. De Majoros Péter és Széki Attila azonban nemcsak kollégák, hanem nagyon jó barátok is voltak, amiről külön beszélt a rapper:

„Elég kevés igaz barátom van. De szerintem ezzel mindenki így van. Főleg aki ebben a körben mozog. Sok ember csak valami miatt keresi a társaságodat. Most már elég jó emberismerő vagyok, de mindenkinek esélyt adok. Viszont hamar lejön, hogy igazából milyen szándékai vannak” – mondta el kevés konkrétummal és sok célozgatással a rapper.