KezdőlapCímlapBíró Ica szerint üzennek nekünk szeretteink a túlvilágról

Bíró Ica szerint üzennek nekünk szeretteink a túlvilágról

Az egykori Metal Lady, Bíró Ica nemrég veszítette el szeretett kiskutyáját, ám gyakran álmodik vele. A modell-énekesnő hiszi, szeretteink a túlvilágról is üzennek nekünk.

Megviselte szeretett kiskutyája halála?

– Nagyon! Szegény már beteg volt, egy évig küzdöttünk érte, reméltük, jobban lesz, de sajnos nem így lett. Végül úgy döntöttem, ne szenvedjen, ezért megkértem az orvost, hogy altassa el. Hiszem, hogy gazdiként így tudtam neki segíteni.

Szokott vele álmodni?

– Igen, elég gyakran. Szerencsére az álmaimban mindig boldog, látom, hogy jó sora van, és mintha beszélne is hozzám, és azt mondja, minden rendben van vele. Ez nagyon megnyugtat, de hiszek is abban, hogy a gondolatnak teremtő ereje van, és mivel én szeretném azt hinni, hogy neki már jobb, talán ezért is üzen.

Hisz abban, hogy szeretteink a haláluk után is velünk maradnak?

– Abszolút, hiszen ahogy az iskolában is megtanuljuk, az energia nem vész el csak átalakul. Abban hiszek, hogy a szeretteinkkel egy hullámhosszra tudunk kerülni spirituális úton. Lehet ebben hinni vagy nem hinni, de én abszolút nyitott vagyok erre.

Volt konkrét eset, amikor egy szerette üzent Önnek?

– Apukám rendszeresen feltűnik az álmaimban. Egyszer anyukámmal egy kulcsot kerestünk nagyon, de sehogy sem akart előkerülni. Majd egyik éjjel anyu álmában megjelent apu, és beszélgettek, közben elárulta hol van a keresett tárgy. Másnap odamentünk a polchoz, valóban ott volt. Rendszeresen kapok választ a kérdéseimre álmomban.