KezdőlapCímlapAurelio magát okolja édesapja haláláért

Aurelio magát okolja édesapja haláláért

Példakép, ikon, idol – ez volt a nemrég börtönbe vonult egykori VV-sztár, Aurelio Caversaccio számára az édesapja.

A svájci származású fiatalember összeomlott, amikor hét évvel ezelőtt elveszítette őt és azóta is mardossa őt az önvád, hogy a szeretett férfi halálához ő is hozzájárult, hiszen édesapja akkor kapta harmadik, végzetes infarktusát, amikor kiderült, Aureliónál egy házkutatás során 1 év 2 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

– Megkapta a harmadik szívinfarktusát, amikor drog miatt házkutatás volt nálam. Amikor meghalt, kétségbeestem. Összeomlott minden bennem – zokogott Aurelio a Life TV-n pénteken 22 órakor adásba kerülő Összezárva Hajdú Péterrel című műsor felvételén.

– Abba halt bele, hogy téged elkaptak droggal? – kérdezett vissza Hajdú kikerekedett szemekkel.

– Igen… – felelt elcsukló hangon Aurelio, akit máig mardos a bűntudat.

A Való Világ hatodik évadának győztesére nagy hatással volt az édesapja, hiszen ő nevelte fel, máig a példaképének tekinti, korábban egyszer sem felejtette el megemlíteni, nagy könnyebbség számára, hogy a férfinek nem kell látnia, hogy börtönbe vonul, mivel a dogügy és emberrablás miatt jogerősen 3 év 5 hónap szabadságvesztésre ítélték, amelynek letöltését a közelmúltban meg is kezdte Kecskeméten. Mint mondja, mindig is felnézett az apjára, pedig ő sem volt szent.

– Óradizájner volt, Silvio Berlusconinak is tervezett, nem egyszer együtt buliztak. Mindenünk megvolt, ami egy embernek elképzelhető, kétszer. Saját szakácsunk, sofőrünk volt. Apám kaszinózgatott és drogozott, nagyon rajta volt a krekken. Többször előfordult, hogy este megindult Monacóba és elpörgetett húszezer svájci frankot, hazajött úgy húsz gramm kokóért, majd visszament kaszinózni – mesélte a még börtönbe vonulása előtt elkészült felvételen a korábban ruhatervezéssel foglalkozó Aurelio.

Nem panaszkodhatott a gyerekkorára, bár az közel sem volt felhőtlen, mert az apja balhéit, ha csak minimálisan is, megérezte.

– Ott kezdődtek a gondok, amikor leültették két évre, mert egy rendőrség melletti – számítástechnikai boltnak álcázott – kuplerájt működtetett. Valami ilyen helyen ismerhette meg anyámat is. Azt a két évet leülte, aztán csődbe ment. Anyám Baján született, és azt mondta apámnak, a megmaradt pénzből Baján szép életet tudunk élni. Így is volt. A megmaradt pénzéből most egy olyan házban lakom, amit sok milliárdos barátom dicsért – árulta el Aurelio, aki ugyan látta, hogy a szülei házassága nem működik, mindketten megcsalták a másikat, mégis szeretett volna hasonlítani az apjára.

– Bárcsak olyan lennék, mint ő. Hét nyelven beszélt a csávó! Nálam sokkal okosabb, intelligensebb, tapasztaltabb, akaraterősebb ember volt. Egyik napról a másikra lerakta a krekket. Én úgy tudtam lerakni, hogy meghalt. Nekem gyenge az akaraterőm…