KezdőlapCímlapA mulatós sztárt megtépázza az élet: kislánya után a feleségét is elvesztette

A mulatós sztárt megtépázza az élet: kislánya után a feleségét is elvesztette

Mérhetetlen az a fájdalom, amelyet Bock Attila, művésznevén Márió, a harmonikás érezhet imádott felesége, Annamária elvesztése után. A zenész kedvese tavaly októberben hunyt el, ám Márió életében nem ez az első, már-már felfoghatatlan tragédia, amellyel meg kell birkóznia.

A zenész első házasságából született egy kislány, aki koraszülöttként jött világra. A csöpp baba életéért küzdöttek az orvosok, inkubátorba került, ám 17 nappal később az angyalok magukhoz szólították. Az elvesztését Márió sosem tudta feldolgozni, mert bár nagyon várta, sosem tarthatta a kezében elsőszülött gyermekét.

– A gyerekem elvesztése okozta sebek még nem gyógyultak be. Mindennap gondolok rá, még egy dalt is írtam hozzá – nyilatkozta a zenész 2017-ben a Story magazinnak adott interjújában.

A zenész nem sokkal a tragédia után elvált első feleségétől, s úgy tűnt, a sok nehézség, szívet tépázó esemény után végre jóra fordul a sorsa. Megismerte Annamáriát, majd tizenhárom éve megszületett szerelmük gyümölcse, Eszter is. Ezt a harmóniát dúlta fel felesége súlyos betegsége.

– A felesége betegsége lesújtott mindenkit, de sokáig reménykedtek, hogy a kezelés hatásos lehet – mondta a Blikknek az elhunyt nő egyik ismerőse.

– Sajnos, hiába volt minden, hosszan tartó, méltósággal viselt küzdelem után Ancsa szervezete feladta. A család és a barátok összetörtek, de Máriónak erősnek kell lennie, hiszen ő a közös gyermekük egyetlen támasza.

Indirekt/Blikk