KezdőlapCímlap70 milliót gyűjtött össze a zenés jótékonysági műsor az ukrajnai menekülteknek

70 milliót gyűjtött össze a zenés jótékonysági műsor az ukrajnai menekülteknek

Érzelemdús adománygyűjtő est zajlott le tegnap este a TV2-n. Sikeres volt az akció, nem semmi összeggel támogatták az emberek az ukrán menekülteket.

Mint arról korábban beszámoltunk, tegnap került megrendezésre a TV2-n a CSR Hungary-díjas Neked énekelek. A jótékonysági műsor harmadik alkalommal tért vissza, és idén az Ukrajnából menekülőknek gyűjtött pénzadományokat. A gálaest műsorvezetői idén is Várkonyi Andrea és Stohl András voltak, az Adományközpontból pedig Ördög Nóra és Till Attila jelentkeztek be. A fellépők közül többen is elmondták a véleményüket azzal kapcsolatban, hogy mit gondolnak az orosz-ukrán háborúról. Nagy részük arra hívta fel a figyelmet, hogy meg kell ragadni az olyan alkalmakat, amikor segíteni tudunk, mert ki tudja, velünk mikor fordul elő hasonló szituáció.

A gála annyira sikeres volt, hogy több, mint 70 millió forint adomány gyűlt össze a menekülteknek. Dallos Bogi nyitotta meg az estet egy nem akármilyen produkcióval, hiszen a We all-t adta elő. Várkonyi Andrea nem habozott, és megkérdezte tőle, hogy a hosszú szoknyája alatt visel-e cipőt, ugyanis a legelső fellépésénél mezítláb robbant be a színpadra. Bogi erre nevetve felhúzta a ruhája alját, mutatva, hogy ezúttal sincs rajta cipő, mert ez már tradíció nála.

Hiszek az utódaink jóságában és hiszek még az emberi jóságban, igen. Magyarország bizonyított: azonnal segítettünk és cselekedtünk- emelte ki Tóth Gabi, aki a Szeretni jöttem dalát énekelte el.

Bereczki Zoltán is fontosnak tartotta, hogy kiálljon emellett az ügy mellett:

„Az a dal, amit most fogok énekelni, már a pandémia ideje alatt is nagyot ütött. Egy élethelyzetre íródott. Itt van ez a háború, és megint átfordult a szöveg jelentése” – mesélte a színész a Hangokba zárváról.

Indirekt/Blikk