KezdőlapCímlapTragédia: öngyilkos lett a Forma-1 korábbi vezetője

Tragédia: öngyilkos lett a Forma-1 korábbi vezetője

A kiérkező rendőrök az ágyon fekve találtak rá a fejbe lőtt Mosley-ra, nem messze tőle pedig egy pisztoly és egy búcsúlevél is volt, ami ugyan nem volt teljesen olvasható a rengeteg vér miatt, de annyi biztosan szerepelt rajta, hogy „nem volt más választásom”.

Öngyilkosságot követhetett el az 1993-2009 között a Forma–1-et is irányító Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egykori elnöke, a tavaly májusban 81 évesen meghalt Max Mosley – derült ki egy keddi meghallgatásból. A Daily Mail azt írja, az ügyben lefolytatott nyomozás szerint Mosley-t azután találták holtan londoni otthonában, hogy megtudta, csak hetei vannak hátra, ugyanis addigra a rákbetegsége elhatalmasodott rajta, és már nem

A keddi tájékoztatón elmondták, a rendőröket Mosley házvezetője azután hívta ki, hogy rátaláltak a hálószobájának ajtajára kifüggesztett feljegyzésre, amelyen az állt: „Ne gyere be, hívd a rendőröket”.A halála előtti estén Mosley állítólag a házvezetőjének azt mondta, elege van már, ezért véget vet az életének. A vacsorát azonban még együtt költötte el a feleségével, akivel ekkor már külön házrészben laktak. A feleség szerint ekkor a férjének már nagy fájdalmai voltak, nem is igazán evett.

A kiérkező rendőrök az ágyon fekve találtak rá a fejbe lőtt Mosley-ra, nem messze tőle pedig egy pisztoly és egy búcsúlevél is volt, ami ugyan nem volt teljesen olvasható a rengeteg vér miatt, de annyi biztosan szerepelt rajta, hogy „nem volt más választásom”. Az egyik intézkedő rendőrtiszt elmondta, a helyszínen nem találtak semmi gyanúsat, sem idegenkezűségnek, sem annak nem volt jele, hogy valaki behatolt volna a házba.

Dr. Christopher McNamara, Mosley orvosa kedden arról számolt be, hogy a FIA egykori elnöke rengeteg különböző kezelésen esett át, miután diagnosztizálták nála a rákos megbetegedést, ám tavaly áprilisra elfogadta, hogy nem tud kigyógyulni a limfómából. Mosley életminősége ekkorra már jelentősen leromlott, és nem csak a házvezetőjének, de az orvosainak is többször beszélt az öngyilkosságról, ám semmi nem utalt arra, hogy valóban meg is tenné. A férfi csillapító kezeléseit végző orvos viszont arról beszélt, hogy Mosley neki sosem emlegetett öngyilkosságot, mi több, komoly tervei voltak a jövőre nézve.

Max Mosley 1940-ben született, apja az 1930-as évek brit fasiszta vezetője, Sir Oswald Mosley volt. Az egykoron amatőr autóversenyző Max 1969-ben többedmagával megalapította a March-istállót, majd 1977-tól kezdve foglalkozott sportpolitikával, illetve közreműködött például az első Concorde-szerződés létrehozásában. 1993-ban választották meg a Nemzetközi Automobil Szövetség, a FIA-elnökévé, s egészen 2009-ig töltötte be ezt a posztot. Irányítása alatt a FIA nagyon sok új biztonsági intézkedést vezetett be, amelyeknek volt hatásuk a közúti közlekedésre és az autók biztonságosabbá tételére is.

Indirekt/Blikk