KezdőlapCímlapRemek eredmény: Bondár Anna már a legjobb nyolc között a Roland Garroson

Remek eredmény: Bondár Anna már a legjobb nyolc között a Roland Garroson

Egy jól összeszokott páros ellen játszott belga partnerével, és bár nem volt könnyű dolguk, a végén sikerült kiküzdeniük a legjobb nyolc közé jutást.

Bondár Anna és belga társa, Greet Minnen bejutottak a negyeddöntőbe hétfőn a francia nyílt teniszbajnokság női páros tornáján.

Az egyesben 61. magyar játékos és partnere az előző körben Gálfi Dalmáékat verte, ezzel biztossá vált, hogy Bondár párosban is a top 100-ba kerül a Roland Garros után.

A nyolcaddöntőben az Alicja Rosolska, Erin Routliffe lengyel, új-zélandi kettős következett, és a felek egy-egy brékkel jutottak el a rövidítésig. Ebben a túloldalon a két párosspecialista 6-2-re meglépett, és 53 perc alatt hozta a szettet.

A folytatásban a Hajdúszoboszló SE játékosa és partnere – akivel először állt össze – rögtön brékhátrányba került, mivel Minnen elbukta a szerváját. A magyar–belga kettős azonban 2:4-ről 5:4-re alakította az állást, majd 6:5 után – Rosolska adogatását elvéve – kiegyenlített.

Az utolsó szettben Bondárék ismét 2:4-ről fordítottak, és onnantól remek játékkal már csak egy gémet engedélyeztek a riválisuknak. A találkozó 2 óra 41 percig tartott.

Nagy meccs volt, örülünk nagyon a győzelemnek. A második és a harmadik szettben is brékhátrányból sikerült visszajönnünk. Egy jól összeszokott páros ellen játszottunk, nem volt könnyű dolgunk, de a végén sikerült kiküzdeni. Várjuk a folytatást, a vállam pedig egyre jobb állapotban van szerencsére – idézi a Hajdúszoboszló SE sajtóközleménye Bondár Annát.

Eredmény, női páros, nyolcaddöntő:

Bondár Anna, Greet Minnen (magyar, belga)-Alicja Rosolska, Erin Routliffe (lengyel, új-zélandi) 6:7 (4-7), 7:5, 7:5