KezdőlapCímlapNyolc nő megerőszakolásával vádolják a Manchester City milliárdos sztárját

Nyolc nő megerőszakolásával vádolják a Manchester City milliárdos sztárját

A Manchester City 27 éves labdarúgóját, Benjamin Mendyt nyolc rendbeli nemi erőszakkal vádolják.

A labdarúgót hét nő elleni nemi erőszak kísérletével, illetve egy nő ellen elkövetett szexuális zaklatással vádolják.

A gyanú szerint az összes bűncselekmény 2018 októbere és tavaly augusztus között történt Mendy otthonában. A focistát korábban is megvádolták már szexuális zaklatással, ám a vádakat mindvégig tagadta, most azonban újabb vádakkal kell szembesülnie.

A Manchester City focistájának ügye július 25-én kerül bíróság elé, ahol a szintén megvádolt társával, a 40 éves Louis Saha Matturie-vel együtt áll az esküdtszék elé – írja a Daily Mail.