KezdőlapCímlapMilák Kristóf 100 pillangón is világbajnok, de ezúttal kikapott az órától

Milák Kristóf 100 pillangón is világbajnok, de ezúttal kikapott az órától

Pár napja elképesztő magabiztossággal szerezte meg Milák Kristóf a budapesti vizes vébén az aranyérmet 200 méter pillangón, és nyugodtan bízhattunk benne, hogy nem lesz ez máshogy 100 méteren sem.

Már csak azért sem, mert ebben a számban is hiányzott a legnagyobb ellenfele, Caeleb Dressel. Az amerikai klasszis két napja elhagyta Budapestet, egészségügyi problémákra hivatkozva. Lelke rajta…

Mi inkább Kristóffal foglalkoztunk, aki fantasztikusan úszott az elődöntőben, toronymagasan a legjobb idővel jutott be a döntőbe. Nincs miért szerénykedni, egyedül az volt a kérdés, ami a 200 méter fináléja előtt is: világcsúccsal lesz aranyérmes a magyar közönségkedvenc, vagy „csak” jó idővel.

Kristóf már 50 méter után vezetett, és a mezőny pechjére nem engedett ki fordulás után sem, s végül 50:14-es idővel – hajszálpontosan annyival, amennyit az elődöntőben is úszott – fél testhosszal agyonverte a mezőnyt. A világcsúcs most nem jött össze, de különösebben nem haragszunk ezért Kristófra…