KezdőlapCímlapKevesen szólnak be neki: Richárd 245 kilót nyom ki fekve - videó

Kevesen szólnak be neki: Richárd 245 kilót nyom ki fekve – videó

Immáron Buda Richárdé a legnagyobb, fekve kinyomott súly Magyarországon!

A civilben hivatásos tűzoltóként tevékenykedő sportoló 425 kilogrammos teljesítményével átadta a múltnak az eddigi rekordot, amely 400 kg volt.

– Ha a testsúlyod kétszeresét ki tudod nyomni, akkor az már kiváló belépőszint a versenyzéshez. Én száznegyven kilogramm vagyok, és a saját testsúlyom háromszorosát sikerült kinyomnom. Ugyanakkor csalóka lehet a számítás, mert kisebb testsúllyal könnyebb bravúrt elérni. Tehát egy hetven kilós ember hamarabb tudja teljesíteni a kétszáztíz kilót, mint a száznegyven kilós a négyszázhuszat – magyarázta lapunknak Buda Richárd, miért is szenzációs teljesítmény az övé.

A 425 kilogramm fekvenyomásban egyébként világviszonylatban is kiemelkedőnek számít. A csúcsot a 455 kg jelenti, amit eddig kilencen teljesítettek. Nem lenne meglepő, ha egyszer majd Buda lenne a tizedik…

A sportágban két kategóriát különböztetnek meg egymástól. Az amatőrök által űzött raw-ban nem használnak felszerelést, tehát a versenyzőket nem segíti kiegészítő a jobb eredmény elérésében. A profik mezőnyében (equipped) viszont használnak felszerelést, Buda is különleges ruhában emeli a súlyokat.

– A ruha specifikus. Segít a jobb eredmény elérésében, illetve védőszerepe van, a felszerelés nélkül nem lennénk képesek ilyen nagy súlyokat kinyomni. Az ízületeink és az izmaink nem bírnák a komoly terhelést – mondta Buda. – A ruha használatát ugyanakkor meg kell tanulni. Egy kicsit ahhoz hasonlítható, hogy az ember el tud indítani egy hétköznapi autót, de egy Forma–1-es kocsit biztosan nem, azzal lefulladna.

A 28 esztendős Buda Richárd 2009 óta edz profi szinten. A tréningeken és a versenyek való részvétel óriási lemondással jár.

– Több mint tíz éve a sport teszi ki az életemet. Mindig az volt a célom, hogy folyamatosan, egyre magasabb szintre jussak. Ehhez persze kiemelkedő szorgalom és alázat szükséges. Hivatásos tűzoltóként dolgozom. Huszonnégy órán keresztül szolgálatban vagyok, a következő negyvennyolc órám pedig a sportról szól. Nincs hétvége és ünnepnap, nem bulizom és nem iszom. Máshogy nem is lehet hozzáállni – tette hozzá Buda Richárd.

Indirekt/Blikk