KezdőlapCímlapVége a komédiának: Messi döntött, hol folytatja

Vége a komédiának: Messi döntött, hol folytatja

Már mindenki biztosra vette, hogy Lionel Messi hamarosan elhagyja az FC Barcelona labdarúgó-csapatát, ám most kijelentette, mégis marad.

A csúfos BL-kiesés annyira megviselte Lionel Messit, hogy mindenképpen el akart jönni Barcelonából. A sajtó is világgá kürtölte, hogy az argentin zseni a Manchester Cityhez fog szerződni. A Barca ikonja azonban most úgy döntött, egyelőre marad a Barcelonánál. „Az igazán drámai volt, amikor elmondtam a feleségemnek és a gyermekeimnek, hogy távozni szeretnék a klubtól. Mindenki sírni kezdett, a gyerekek nem akartak elmenni Barcelonából, nem akartak iskolát váltani” – kezdte a goal.com-nak adott interjúját Lionel Messi.

„Én messzebbre néztem, a célom az volt, hogy szeretnék a legmagasabb szinten versenyezni, címeket nyerni, versenyben lenni a Bajnokok Ligájában. Lehet nyerni vagy veszíteni, de mindig versenyben kell lenned. Vagy legalább ne essünk úgy szét, mint ahogy azt Rómában, Liverpoolban és Lisszabonban tettük. Mindez arra késztetett, hogy elgondolkodjak a távozáson, amelyet meg is akartam tenni.”

Indirekt/NSO