KezdőlapCímlapŐrület: egy nap alatt 10 koronavírus elleni oltást kapott egy férfi

Őrület: egy nap alatt 10 koronavírus elleni oltást kapott egy férfi

Egy új-zélandi férfi egy nap alatt tíz oltást kapott, mert állítólag lefizették őt, hogy mások helyett oltassa be magát.

Az új-zélandi egészségügyi hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben. Astrid Koornneef, az egészségügyi minisztérium oltási illetékese elmondta, hogy nagyon aggódnak az eset miatt, valamint felhívta a figyelmet arra is, hogy az, aki nem veszi fel az oltást nemcsak magát, hanem szeretteit, barátait és az egész közösségét, valamint az őt kezelő egészségügyi szakembereket is veszélyezteti – írja a 24.hu az MTI híre alapján.

Új-Zélandon nincs szükség fényképes azonosítóra ahhoz, hogy felvegyék az oltást. Az Egészségügyi minisztérium egyik szóvivője korábban már hangsúlyozta, hogy az azonosítása folyamat szigorítása csökkentené az oltási kedvet. Elmondása szerint szeretnék, hogy azok, akik nem rendelkeznek fényképes azonosító okmánnyal (hajléktalanok, idősek, fiatalok, fogyatékossággal élők) ne maradjanak ki az oltásból.

Az országban sok helyre csak az ottani oltási igazolványhoz kötik a belépést. Az ötmilliós ország lakosságának körülbelül 89 százaléka már teljesen be van oltva.