KezdőlapCímlapMikor lesz vége? Újabb földrengések voltak Törökországban

Mikor lesz vége? Újabb földrengések voltak Törökországban

Hétfő hajnal 3 óra előtt újabb erős rengést mérték Közép-Törökországban. A földrengések közül 4,9-es volt a legerősebb.

Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC), amely világszerte méri a 3-asnál nagyobb erősséget mutató földrengéseket, több földmozgásról is jelentett Közép-Törökország térségéből hétfő hajnalban. A beszámoló szerint több 3-as, 3,3-as és 3,6-os erősségű rengésről érkezett jelentés, de hajnal három óra előtt nem sokkal egy erősebb, 4,9-es erősségű földrengést is érzékeltek.
A február 6-i földrengés után folyamatosak az újabb rengésekről szóló jelentések: a TRT török állami televízió szerint több mint 9000 utórengést érzékeltek. Utoljára szombaton érte jelentősebb természeti csapás a térséget, akkor egy 5,2-es erősségű földmozgásról számoltak be Törökország középső részén, amelynek az epicentruma 10 kilométeres mélységben volt.

Miközben még mindig folyamatosak a rengések, már megkezdték az otthonok helyreállítását.

A halálos áldozatok száma a török és szír összesített adatok szerint a múlt pénteken átlépte az 50 ezret. Az Anadolu török állami hírügynökség információ szerint ebből 44 ezer a török áldozatok száma, míg a Szíriában 5914 halottról számoltak be.