KezdőlapCímlapLetartóztatták G.w.M rapper barátját

Letartóztatták G.w.M rapper barátját

Csütörtök este előzetes letartóztatásba helyezték V. Bálint, rappert, G.w.M egyik jó barátját. A szlovákiai rapper nem előszőr keveredett rendőrségi balhéba, most azonban komolynak tűnik az ügy: akár egymillió eurós, vagyis több mint 300 millió forintos anyagi kár is áll a nyomozati lapokban ellene.

V. Bálintot, októberi rendőrségi balhéja után, most ismét őrizetbe vették, ezúttal társtettesként elkövetett, különösen súlyos csalás bűntettének gyanúja miatt.

A friss információk szerint a nagymegyeri származású férfit csütörtök este előzetes letartóztatásba helyezte a Komáromi Járásbíróság, számolt be róla a Parameter.sk. A megalapozott gyanú szerint V. Bálint különféle módszerekkel pénzt, sőt akár ingatlanokat csalt ki feltételezett áldozataitól. A nyomozók által összesített anyagi kár a bűncselekmények kapcsán az egymillió eurót is meghaladhatja, a lap információ szerint.

A Nyitra megyei bíróságok szóvivője, Lena Kiradžiev is megerősítette, hogy a rappert a Komáromi Járásbíróság vizsgálati fogságba helyezte. A döntést azzal indokolták, hogy a férfi esetében fennáll annak a veszélye, hogy ismét megismétli bűntettét, vagy az eljárás ellenére is folytatja azt.

V. Bálint panasszal élt az ügy kapcsán, így jelenleg a döntés nem jogerős a bírásági szóvivő szerint.