KezdőlapCímlapJavul Ferenc pápa állapota, részt vehet a húsvéti szertartásokon

Javul Ferenc pápa állapota, részt vehet a húsvéti szertartásokon

Ferenc pápa a jelenlegi információk szerint szombaton elhagyja a Gemelli-klinikát, visszatér a Vatikánba, és jelen lesz a húsvéti nagyhét szertartásain – közölte Giovanni Battista Re, a bíborosi kollégium dékánja pénteken.

Battista Re elmondta: hetekkel ezelőtt is úgy tervezték, hogy a húsvéti miséket nem a pápa, hanem a bíborosi testület tagjai celebrálják, a pápa pedig ezeken csupán jelen lesz.

A virágvasárnapi misét a Vatikánban a bíborosi testület dékánhelyettese, Leonardo Sandri mutatja be, a húsvétvasárnapi szentmisét pedig Giovanni Battista Re.

Ferenc pápa személyesen olvassa majd fel húsvétvasárnapi üzenetét, és adja az akkor szokásos Urbi et Orbi áldást Róma városára és a világra – mondta Re bíboros.

Nem ez az első alkalom, hogy a bíborosok vezetik a szertartásokat.