KezdőlapCímlapElrabolták a saját gyereküket, aztán egy sötét lyukban rejtegették évekig

Elrabolták a saját gyereküket, aztán egy sötét lyukban rejtegették évekig

Nagyapja háza alatt, egy szuterénben rejtegették a több mint két éve eltűnt amerikai kislányt, akit azért raboltak el és rejtegettek vér szerinti szüleik, mert nem akarták elfogadni, hogy gyereküket a gyámhatóság nevelő szülökhöz vigye.

Élve találtak rá egy most hatéves kislányra, aki még 2019 júliusában tűnt el a a New York államban fekvő Cayuga Heightsből.

A lányra egy kicsi, hideg és nedves helyen bukkantak február 14-én este. A négyévesen eltűnt Paislee Shultisre elrablójával, vagyis vér szerinti anyjával, a 33 éves Kimberly Cooperrel rejtőzködött a nagyapja házában, ott a lépcső alatt kialakított „kis szuterénban” – közölte a kisebb szenzációt a bbc.com.

A kislány nem sokkal azután tűnt el, hogy a bíróság megvonta a szülők felügyeleti jogát, és nevelőszülőkhöz rendelte őt és nővérét. A gyanú szerint a vér szerinti anya és az apa, Kirk Shultis mindkét gyereket elrabolták volna, ám az idősebb lány ekkor iskolában volt. Paislee-t végül titokban az apai nagyapja házába vitték, és az elmúlt két és fél évben ott rejtőzködtek.

A rendőrök ugyan többször jártak a háznál, de nem kaptak megfelelő házkutatási parancsot, vélhetően több apró részlet elkerülte a figyelmüket – számolt be a helyi rendőrkapitány. Hétfőn egy névtelen bejelentés után mentek a helyszínre, ahol egy óra vizsgálódás fedezték fel a rejtekhelyre vezető ajtót.

A gyereket a helyszínre érkező orvosok egészségesnek találták, a szülőket és a nagyapát letartóztatták, Paislee-t pedig visszavitték a kijelölt nevelőszüleihez.