KezdőlapCímlapCsaknem meglincselték a faluban a kislányt elütő sofőrt

Csaknem meglincselték a faluban a kislányt elütő sofőrt

A falu utcáin szabadult el a pokol, miután egy autós a szürkületben elütötte a kis Andikát. A gyermeken már a mentők sem tudtak segíteni.

Egy 45 éves székelykeresztúri személy – Székelyudvarhely felé tartva – Felsősófalván hajtott keresztül, amikor az egyik házból az est előtti szürkületben egy hatéves kislány szaladt át az úttesten az édesapjához. Az autót vezető férfi már nem tudott megállni, elgázolta a kis Andikát. Hiába értek a mentők azonnal a helyszínre, a kislány a rohamkocsiban meghalt. A falu utcáin ezután elszabadult a pokol.

Bors azt írja, a tragédia helyszínére azonnal odarohantak a zokogó szülők és a rokonok is, akik körbevették a sofőrt. A kiérkező rendőrök így rögtön erősítést hívtak, akik már a sofőrt vették körbe. Információk szerint valóságos lincshangulat alakult ki az utcában, Andika családja pedig összetört.

– Három gyerekük van, tisztességgel nevelik őket, a szülők becsülettel dolgoznak, hogy ellássák a kicsiket, Andikát is hercegnőként imádták – mesélte egy ismerős, aki szerint a család egy ideje Magyarországra költözött, és most csak látogatóba mentek haza a testvérhez Erdélybe, akinél vendégségben voltak.

Egy helyi férfi úgy tudja, a gázoló sofőr nem száguldozott.

Nem ment gyorsan, miután pedig a baj megtörtént, azonnal megállt, nem menekült el. Amikor körbe fogták, akkor jöttek ki a rendőrök, hogy megvédjék – mesélte.

A rendőrség megszondáztatta a sofőrt, akinek a vérében nem találtak alkoholt. Az esetet jelenleg is vizsgálják, egyelőre gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoznak.