KezdőlapCímlapA sakkzseni szerint így lehetne térdre kényszeríteni Putyint

A sakkzseni szerint így lehetne térdre kényszeríteni Putyint

Garri Kaszparov, a világbajnok sakkozó, aki évek óta az egyik legnagyobb kritikusa az orosz elnöknek, az ukrán háború miatt most megismételte évekkel ezelőtti szavait és egy konkrét tervvel üzent a világ vezetőinek.

Az 58 éves sakkozó valódi politikai aktivista hírében áll, aki rendre kritizálja a Putyin-rezsimet. Garri Kaszparov most öt pontban foglalta össze, szerinte milyen válaszlépéseket kellene tennie a világ vezetőinek, hogy eredménnyel büntessék meg Putyint az Ukrajnában kirobbantott háború miatt.

– Most megismétlem, amit már 2014-ben is mondtam: fejezzétek be, hogy mindig igazat adtok nekem, ehelyett inkább fogadjátok meg a javaslataimat. Ezeket a fentiekkel együtt öt pontban foglalom össze – írta Twitter-bejegyzésében a világbajnok sportoló.

A „Kaszparov-terv”:

  • Szerinte azonnali katonai támogatást kell nyújtani Ukrajnának, fegyvereket, hírszerzési eszközöket és kiberfelszerelést kell adni nekik. Csődbe kell juttatni Putyin hadigépezetét, vagyis be kell fagyasztani Putyin és embereinek összes elérhető bankszámláját. Oroszországot az összes nemzetközi szervezetből ki kell tiltani.
  • Kérte, hogy minden moszkvai külképviseletet zárjanak be, az országok hívják vissza a nagyköveteket Oroszországból, mert már nincs értelme a párbeszédnek. Bénítsák meg a diktátor minden digitális eszközét, amivel a propagandáját terjeszti.
  • Lépjenek fel Putyin világbéli lakájai ellen, ha Gerhard Schröder német exkancellár (aki szerint nem szabad minden kapcsolatot elvágni az oroszokkal) és köre továbbra is Putyin mellett áll, állítsák bíróság elé. 
  • Végezetül ki kell váltani az orosz gázt és kőolajat. Fokozni kell a kitermelést, és nyomást kell gyakorolni az OPEC-re, mert szerinte nem lehet megmenteni a bolygót anélkül, ha az emberiséget nem védjük meg. „Vegyük tudomásul, hogy ennek ára, költségei lesznek.”

Mint ismert, csütörtök hajnal óta háború van Ukrajnában. Putyin kiadta a parancsot a támadásra.

Indirekt/Blikk