KezdőlapCímlapVégre valaki helyre rakta Tóth Gabit, nem tette zsebre, amit kapott

Végre valaki helyre rakta Tóth Gabit, nem tette zsebre, amit kapott

Az énekesnő letiltotta Pottyondy Edinát a csöndes megjegyzése miatt, amit Tóth Gabi utána kapott tőle, azt nem tette zsebre. Ráadásul Potyondi minden szava igaz, muszáj vele egyetérteni.

„Tóth Gabi, a rikácsoló kamionsofőrnő letiltott az Instagramjáról úgy, hogy nem is követtem. Soha nem like-oltam semmijét, nem is kommenteltem, most is csak azért tévedtem VOLNA az oldalára, mert egy ismerősöm átküldte valamelyik műalkotását.

„Gabi kiközösített, pedig csak annyit jegyeztem meg a videómban, hogy szerintem gáz egy gyereket a nyilvánosságban mutogatni, ezzel like-okat vadászni, így szponzorokat gyűjteni és pénzt facsarni a dedből. Illetve azt merészeltem mondani, hogy a kórházból haza is lehet menni szülés után, nincs kötelező haladási irány a Story Magazin fotóstúdiója felé. Örülök, hogy ekkora hatással voltam az újdonsült Pampers nagykövet asszonyra, csak éppen a lényeg nem ment át. Nem a gyereket távolította el az Instagram oldaláról, hanem engem. Nekem nem okozott életre szóló traumát, bízom benne, hogy a gyerekének sem fog” – írta a Facebookján Pottyondy.