KezdőlapCímlapVégre: nagytakarítás lesz az űrben, tavasszal fellövik az első űrszemét-porszívót

Végre: nagytakarítás lesz az űrben, tavasszal fellövik az első űrszemét-porszívót

Kilövésre kész az űrszemetet takarító műhold – adta hírül a japán Astroscale és közölte, hogy az ELSA-d-re keresztelt „űrporszívó” már a Bajkonur űrkikötőben van.

Az ELSA-d-t várhatóan jövő márciusban bocsátják fel, és ő lesz az első, űrszemét eltakarítására szolgáló demonstrációs eszköz. Ez annyit tesz, hogy Elsa még csak gyakorolja a takarítást, kipróbál két fontos eszközt: az egyikkel GPS és lézerek segítségével meghatározza a vele feljuttatott célműhold helyzetét, a másikkal pedig többször elkapja és elengedi azt az űrszemét befogását gyakorolva.

Űrszemétnek mindazon emberi eredetű, a Föld körül keringő testet nevezünk, ami már nem lát el semmilyen feladatot. Ilyenek a működésből kivont műholdak, Föld körüli pályán maradt rakétafokozatok, vagy szerelési munkák során elszabadult alkatrészek, szerszámok. Az űrhulladék mennyisége mára olyan veszélyessé vált, hogy szakemberek szerint csak idő kérdése, hogy tragédiát okozzanak.